dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

Conte: Nincs problémám a Juventusszal

Conte: Nincs problémám a Juventusszal

Az olasz válogatott lassan megkezdi a felkészülést a 2016-os Labdarúgó Európa-bajnokságra a már korábban kihirdetett kerettel. Conte válogatottjában természetesen szerepel a Juventus védője, Leonardo Bonucci is, azonban klubcsapata nem engedte el a válogatott táborába.

 A dolog pikantériája, hogy Bonucci eltiltását fogja tölteni szombaton, így nem léphet pályára a Coppa Italia döntőjében. Conte a következőképpen reagált az esetre:

„Senki sem vétett hibát, hiszen a játékos az eltiltását tölti, én pedig behívtam. A Juventusnak is módjában áll, hogy a játékosukat maguknál tartsák és most éltek is ezzel a lehetőséggel. Tudomásul vettük és a viszonyunk továbbra is olyan baráti, mint eddig. Nagyszerű kapcsolatot ápolunk, és mivel én vagyok a szövetségi kapitány, ezért azokat fogom behívni, akik megérdemlik.”

 „Bonuccinak lehetősége lett volna csatlakozni hozzánk, mert eltiltott, ezért küldtem neki is behívót. A Juventus természetesen erre nemet is mondhat, amit végül meg is tettek.”

Majd Contét arról kérdezték, hogy miért nem ad több lehetőséget a fiataloknak a bizonyításra.

„Három vagy négy fiatallal számolok a következő időkben, azonban ehhez szükségem van a klubjaik hozzájárulására is. Véleményem szerint nagy lehetőségek rejlenek bennük, azonban látni szeretném őket játszani.”

„Azok vannak itt most velünk, akiket nyomon tudtunk követni a szezonban, először voltak kételyeim, de azok már szertefoszlottak. A Skócia elleni mérkőzés után fogom kihirdetni azt a 23 fős keretet, amellyel nekivágunk a kontinensviadalnak. Előfordulhat, hogy lesznek olyan döntéseim, amivel egyet fognak érteni és olyan is, amivel pedig nem. Ez így természetes.”

További információk

  • Forrás: football-italia.net
Előző cikk: « "Itt van a jövőm"
Következő cikk: Remélem, maradok »

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció