dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

Buffon megérdemelné a BL győzelmet

Buffon megérdemelné a BL győzelmet

Ikar Casillas elárulta, hogy őszintén szurkolna Bufonnak, ha nem a Real lenne a döntőbeli ellenfele.

Bufonnak 2003 és 2015 után ismét adva van a lehetőség arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. A két kapus köztudottan jó barátságot táplál, de a spanyol ezúttal volt csapatának fog szurkolni.

„Ha nem a Madrid lenne az ellenfél, akkor teljes szívemből az ő győzelmét látnám szívesen. Buffon megérdemli ezt. Természetesen én Real fan vagyok, de Gigi útja sem érhet véget BL győzelem nélkül. Már szinte mindent megnyert, amit meg lehet nyerni és már csak ez az egyetlen trófea ami hiányzik a sorból” –mondta Casillas a Gazzetta dello Sportnak.

„Remek szezonjuk volt idén és minket öregeket is képviselni tud a döntőben, gondolok itt magamra és Petr Cechre, ez egy remek dolog. Ez is arra mutat rá, hogy lehetséges 39 évesen is magas szinten űzni ezt a sportot. Tizenhét évesen kezdett, amikor én tizennégy voltam és azóta folyamatosan követem minden lépését. Amikor én rendszeresen játszottam a Madridban akkor ő elkerült a Juventushoz, ezt követően már együtt folytattuk.”

„Az aranylabda? Akár azt is megnyerheti kapusként, bár ez azért elég komplikált helyzet. Voltak olyan idők amikor kapus is harcba tudott szállni ezért a díjért, például Peter Schmeichel 99-ben vagy Oliver Kahn 2002-ben. Én sosem kerültem képbe, azért mi kapusok eléggé kiszorított helyzetben vagyunk ehhez. Egyedül Yashin tudta megnyerni 1963-ban és ez se ma volt már.”

Casillas beszélt a meccsről is és arról miként látja ő a két döntős csapat játékát.

„Kiegyenlített találkozó lesz. A Juve mindig is erős volt hátul, de most elöl is hasonlóan erősek. A Higuan, Mandzukic és Dybala hármas nagyon veszélyes. A Madrid szintén nagyon erős elöl, ott van a hihetetlen Ronaldo, de ugyanezt már nem tudnám elmondani a védelmükre. Azt mondanám, hogy a Juve sokkal egységesebb. Az esélyeket 50-50-re tippelném.”

„Hogy van e jelentősége, hogy a Juve már hat döntőt elveszített? Igen, ezek a dolgok azért ott vannak a fejekben és ez kihathat a játékosokra.  A Real az utolsó öt döntőjét megnyerte, amit senki más nem tudott eddig véghez vinni. Azt hiszem ezek a dolgok hatással lehetnek majd a végeredményre.”

„Higuain? Nagyon örülök a sikereinek és úgy gondolom megérdemelte őket. A királyi gárdánál gyakran nem méltóképpen bántak vele, gyakran a csapaton belüli versengés áldozata lett, aminek semmi értelme nem volt. Olaszországban végül kiteljesedett, de még így is gyakran érik kritikák az edzettségi szintjét, amire válaszul ott vannak a számok, amik abszolút őt igazolják. A Juve döntőbe kerülését részben neki is köszönhetik, mert a Monaco ellen nagyon fontos szerepet vállalt, kiérdemelte az ellenfelek tiszteletét.”

A 36 éves kapust a jövőjével kapcsolatban is faggatták.

„Egy kikötés szerint még egy évet Portóban kell maradjak, de majd együtt eldöntjük. Más lehetőség? Juve! Komolyra fordítva a szót, nekik Donnarummat kellene leigazolniuk miután Gigi szögre akasztja a cipőjét. Ha fiatal kapusra kéne voksolnom, akkor ő lenne az. Nincs rajta kívül más Európában az ő korosztályában, aki ilyen szinten lenne. Persze még érnie kell egy-két évet,de a képességei egyértelműek. Ami engem illet, Serie A egy remek opció ahol nagy csapatok vannak, a foci fontos és én is szeretem az országot. Még Portugáliában vagyok, de vágyok Olaszországba. Gyönyörű lenne megint Gigi ellen játszani. Legelőször 2003-ban játszottunk egymás ellen, ahol 2-1-re nyertünk hazai pályán, de kikaptunk 3-1-re Torinóban és ő kivédett egy tizenegyest is.”

 

További információk

  • Forrás: football-italia.net

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció