focivilag

A Dybala szerződéshosszabbítás részletei

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Paulo Dybala jó formája kitart idén a Juventusnál. Miután nyáron karnyújtásnyira volt a váltástól, az argentin játékosnak sikerült visszaszereznie a helyét a csapatban, és meggyőznie Maurizio Sarrit, hogy ő az egyik kulcsjátékosa az idei szezonban.

Időközben a szerződéshosszabbításról folyó párbeszéd a Bianconeri menedzsmentjével és a játékos képviselőivel folyamatos, amely egyúttal egyfajta “morális elégtétel” is a játékos számára, amiért a csapat a nyáron igen méltatlanul bánt vele. Továbbá ez szupersztár státuszának elismerésről is szól, hiszen ha létrejön a hosszabbítás, akkor már csak Cristiano Ronaldo áll előtte. 

A calciomercato.com értesülései szerint az új szerződés nyolcszámjegyű fizetési igényről szól – évente. Emellett annak elismeréséről, hogy fontos tagja a csapatnak, és a csapat nem bocsátkozik piaci pletykába átigazolását tekintve – magyarul érinthetetlennek fog számítani. 

Úgy tűnik azonban, hogy a felek álláspontjai közelednek, és azt lehet mondani, hogy Dybala meg is érdemli új szerződését. Azonban jelenleg mindenkinek a soron következő BL mérkőzésre és a bajnoki versenyfutásra kell koncentrálnia – még neki is.

Forrás(ok): calciomercato.com

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!