focivilag

Agnelli-Allegri sajtótájékoztató

8 perces olvasási idő

A Juventusnál ma tartották meg a hivatalos sajtótájékoztatót, miután tegnap bejelentésre került, hogy jövőre már nem Massimiliano Allegri lesz a csapat edzője.

Ezúttal rendhagyó módon a két fél nyilatkozatát nem külön cikkben, hanem egyben, ahogyan a sajtótájékoztatón kronológiailag elhangzott, fordítottuk le és adjuk közzé.

Miközben Agnellire és Allegrire vártak a sajtószobában, elsőként a Juventus teljes játékoskerete vonult be és ült le az első sorokban. Végül megérkezett a klub elnöke és Allegri.

Allegri: „Ne már, tőletek elérzékenyülök! Akkor sem fogok sírni, azt már tegnap megtettem. Elég lesz! A játékosok fognak ma kérdezni és az újságírók meg mennek játszani? Néhányan kicsit túlsúlyosak hozzá” – kezdte mosolyogva, amikor meglátta a játékosokat a konferenciateremben.

Agnelli: „Nem fogok semmiféle kérdésre válaszolni, ami a következő edző kilétére vonatkozik, így ezzel kapcsolatban nyugodtan elfelejthetik a kérdéseiket. Ahogyan Max utalt rá, lesz következő edző, és kész” – kezdte mondandóját a klub elnöke.

„Azért vagyok itt, hogy megünnepeljem Maxot, egy embert, aki történelmet írt a Juventusszal. Előtte, amikor az emberek egy zsinórban öt bajnoki címet megnyert időszakról kezdtek beszélni, akkor az 1930-as éveket kellett elővenniük. Most viszont Allegri ezt edzőként egyedül vitte véghez.”

„Emlékszem, amikor 2013 májusában, Londonban vártuk a Bayern München – Borussia Dortmund Bajnokok Ligája döntőjét Fabio Paraticivel. Amikor ültünk be az autóba és megláttuk Allegrit kijönni egy ajtón, rámutattam és mondtam Fabiónak: ’Ő lesz a Juventus következő edzője’. Tizennégy hónapnyi várakozást követően, azon az emlékezetes 2014. július 16-ai napon – a folyamatos tüntetések ellenére – elfogadta a felkérésünket és leült a Juventus kispadjára.”

„Amikor a bemutatására érkeztünk, figyelmeztettek minket, hogy hatalmas tömeg (köztük számos tüntetővel) vár ránk. A sofőrünk a hátsó bejáraton keresztül akart bevinni minket, de mondtam, hogy a főkapunk akarunk menni, mert nincs okunk a szégyenkezésre. Nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki július 16-án átvegye a Juventust, majd rögtön az első szezonjában megnyerje a bajnokságot és a döntőig meneteljen a Bajnokok Ligájában. Tökösnek kell lennie ehhez, és Max ilyen ember.”

„Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy öt elképesztő éven vagyunk túl. Kötődés, tisztelet, barátság, összetartás, kemény munka és mindezek mellett sok-sok győzelem.”

„18 hónapon keresztül szomszédok voltunk, és csak Andrea Barzagli lakott köztünk, így szinte minden nap együtt reggeliztünk ugyanabban a bárban. Megosztottuk a nézeteinket az élettel, a futballal és minden mással kapcsolatban, láttuk felnőni egymás gyermekeit.”

„A Napoli elleni harcban sikerült feltámadnunk és megnyerni a bajnoki címet, amikor már mindenki a gyászjelentésünket írta. Ebben a szezon pedig hetekkel előbb megnyertük a Scudettót.”

„Úgy gondolom, hogy minden tekintetben egy barátra leltem, valaki olyanra, akiben megbízhatok, legyen szó bármiről. De most a Juventus jövőjének tervezését is szem előtt kell tartanom. Amikor ez a csapat júliusban újra összejön, már a következő célok elérésére kell koncentrálnia Olaszországban és Európában egyaránt.”

Az elnök úr a Bajnokok Ligájából való kiesést követően azonnal azt mondta, hogy Allegrivel akarja folytatni a munkát, mi változott?

„Olvastam néhány dolgot az elmúlt napokban, de amikor az Ajax elleni vereséget követően azt mondtam, hogy szeretném, ha Allegri maradna, teljesen őszinte voltam.”

„Ahogyan teltek a napok, gondolkodtunk, kiértékeltünk számos szituációt, és nem tagadom, nagy szomorúság öntött el, amikor rájöttünk, hogy talán most van a legjobb pillanat arra, hogy a Juventus történelmének egyik legelképesztőbb éráját lezárjuk. Ez történik, amikor intelligens emberek vizsgálnak meg egy helyzetet, és eldöntik, hogy érdemesebb a csúcson abbahagyni. Max volt el minket ide, ő volt a karmester, így szeretném ezzel a mezzel megajándékozni őt.”

A mezen egy ötös szám volt, amely jelképezi az öt megnyert bajnoki címet és az öt együtt töltött évet, felette pedig a „History Alone” név szerepelt.

Allegri a könnyeivel küszködött miközben köszönetet mondott a játékosainak.

Allegri: „Köszönettel tartozom az elnök úrnak ezekért a csodálatos szavakért. Köszönöm a srácoknak mindazt, amit véghez vittek, mindazt, amit ezáltal adtak nekem, beleértve az összes játékost az elmúlt öt évben.”

Egy győztes csapatot fogok hátrahagyni, amelyben megvan a potenciál, hogy megismételje ezeket a sikereket Olaszországban és egy újabb nagyszerű Bajnokok Ligája idényt fusson. Sajnos néhány dolog nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna.”

„Beszélgettünk, kifejtettük egymásnak az elképzeléseinket, hogy a mi volt a legjobb a Juventusnak és mi lesz a legjobb a jövőre nézve. Ezt követően a klub értékelt és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha a következő szezontól már nem én leszek a Juventus edzője.”

„A kapcsolatom az elnök úrral, Nedveddel és Paraticivel továbbra is felhőtlen marad. Együtt nőttünk naggyá, beleértve Marottát is, most viszont eljött a megfelelő pillanat a búcsúhoz.”

„Egy stabil, rendkívüli játékosokkal teli csapatot hagyok itt. Emberileg – mert úgy is helyt kell állnod ahhoz, hogy nyerni tudj – és technikailag is kiváló futballistákból áll ez a gárda.”

„Fabio és Nedved is fiatalabb, mint én. Találkoztam velük, amikor még kissrácok voltak, de mostanra fontos vezetői szerepet töltenek be.”

„Holnap ünnepelnünk kell. Első sorban a bajnoki címet, másodjára pedig Andrea Barzagli visszavonulását. A védők professzora távozik, így holnap egy csodálatos ünnepre kerül majd sor az este folyamán, mert öt rendkívüli évet hagyunk magunk mögött.”

„Pletykáltak néhány olyan dolgot, amelyek nem volt igazak. Azt sugallták, hogy szerződéshosszabbítást, a keret megreformálását, játékosok távozását kértem, de ez nem igaz. Egyszerűen csak rájöttünk, hogy a legjobb, ha különválnak útjaink. Az emberek négy vagy öt találkozóról is írtak, de egy vacsora volt a Juventus központjában az elnökkel, Fabióval és Nedveddel, ahol realizáltuk, hogy nincsenek meg a megfelelő feltételek a folytatáshoz. Az elnök úr pedig végül meghozta a döntést. Sokkal egyszerűbben ment ez, mint ahogyan Önök gondolják.”

„Öt fantasztikus éven vagyunk túl, amelyre büszkének kell lennünk. Maguk, újságírók csinálják a dolgukat, írjanak le mindenfélét, de én boldog vagyok és meghatódott… De elég is lesz, holnap ünnepelnünk kell. Minden más most mellékes. A Juventus egy szuper klubként egy fantasztikus kerettel fogja megkezdeni a jövő évet.”

Agnelli: „Amit ő véghez vitt, felülmúlt minden elképzelést. Egy cég vezetéséhez a megfelelő időben meghozott megfelelő döntésekre van szükséged. De csak az idő fogja megválaszolni, hogy jó úton jársz e, s eltekintve attól, hogy a klubon kívül milyen találgatások folynak, nekünk itt, a klubon belül megvannak a valós válaszok.”

„Amikor bemegy valaki a bárba és elkezd arról beszélni, hogy mi történik a klubon vagy egy vállalkozáson belül, sosem fogja átlátni a teljes rendszert, hacsak nem ő is részese annak.”

„Ahogyan azt tudják, nem szeretem az igenembereket, komoly véleményeket akarok, meghallgatni mindet, aztán meghozni a megfelelő döntéseket. Nem mindenki képes megbirkózni a nyomással, vezetni egy futball klubot vagy egy vállalkozást.”

Allegri: „Mindig nagy harc volt a riporterekkel és a szakértőkkel, ami így van rendjén, de amikor a Juventusnál dolgozol, trófeákat kell nyerned. Ebben a szezonban begyűjtöttük a bajnoki címet és a Szuperkupát, ami szerintem sikernek mondható.”

„Ami a szép focit illeti, láttam csapatokat dominálni a 93. percig, aztán gólt kapni, s hirtelen a győztes csapatról zengték, hogy micsoda teljesítményt nyújtott. Az eredmény elkerülhetetlenül megváltoztatja a firkászok véleményét, de az edzőnek a teljes képet kell néznie.”

„A futball egyben stratégia is. Megtalálni a megfelelő pillanatokat a mérkőzésen. Lehetetlen 38 fordulón keresztül jól játszani, de nagyon fontos, hogy ha rosszul játszol is, képes legyél nyerni, mert ez a jellemzője egy nagy klubnak.”

„Olyat hallgatni az emberektől egy vereséget követően, hogy ugyan csak második helyen végeztünk, de legalább jól játszottunk és nekik ez elég – na, ez nem az én stílusom.”

„Mindig is mondtam, hogy nem szégyen a védekezés. A nagy meccseket és a trófeákat a legjobb védelmek nyerik. Például a cardiffi BL-döntőben nem azért veszítettünk, mert a Real Madrid jobban tudott támadni, hanem azért, mert rosszul védekeztünk, különösen a második félidőben.”

„Még mindig nem jöttem rá arra, mint is jelent a szép játék, senki sem volt képes elmagyarázni nekem, pedig annyira szeretném. Oka kell, legyen annak, hogy néhány játékos és edző folyamatosan nyerni tud, nincs igazam? Oka kell, legyen, hogy néhány ember mindig a győztes oldalon végzi. Az emberek mindenféle teóriát állítanak fel, pedig ez csak profizmus. Azok, akik folyamatosan nyernek, jobbak másoknál és ennyi. Szeretnék hozni Önöknek egy példát, de nem teszem, mert akkor káosz lenne.”

Ezt követően a riporterek arról kérdezték, Agnellit, hogy milyen típusú edzőt képzeltek el a Juventus élére a következő szezontól, akár Antonio Conte is szóba jöhet?

Agnelli: „Kérem a következő kérdést.”

Allegri: „Barzagli lehetne a következő edző” – erre mindenki felnevetett.

Agnelli ezt követően folytatta: „A döntés időközben kezded kirajzolódni. Amikor bizonyos problémákkal állsz szemben, világossá válik, hogy a helyes döntés meghozásához jobb, ha mindenkit bevonsz. A klubnak megvan a történelme és senki sem érinthetetlen a Juventusnál, ahogyan én sem. Ha megnézik az elnökök, játékosok, edzők, sőt az orvosi stáb történelmét, látják, hogy nem az egyéneknek, hanem a klubnak van igazi múltja. Vannak helyzetek, amelyek során a klub érdekeit kell szem előtt tartani.”

Allegri: „A szurkolók mindig nagyon jól bántak velem, ezért megérintett, amikor a nevemet skandálták.”

„Nem tudom mi fog történni a jövőben. Egy kis pihenésre van szükségem, de július 15-e után lehet, hogy újra késztetést fogok érezni a munka iránt és kiértékelem a felkéréseket. De ha nem így lesz, akkor lesz egy évem, amelyet a családomnak és magamnak szentelek. Majd meglátjuk. Most viszont a holnapi ünneplésre kell gondolnunk.”

Agnellit végül arról kérdezték, hogy ez volt e a Juventus elnökeként meghozott eddigi legnehezebb döntése?

Agnelli: „Igen, abszolút. Minden tekintetben!”

Forrás: juventus.com, football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!