focivilag
gravina

Az UEFA-t felbőszítette a Juve vádalkuja

2 perces olvasási idő

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin tegnap találkozott az olasz szövetség, a FIGC elnökével, Gabriele Gravinával, és a hírek szerint nagyon felháborította, hogy a Juventus egy vádalkuval lezárta függőben lévő ügyeit a szövetséggel, és nem kap több büntetőpontot a Serie A-ban.

A Bianconeritől az immáron jogerős döntés értelmében 10 pontot vontak le az idei bajnokságban az átigazolási díjak mesterséges felpumpálása (Plusvalienza) miatt, és ez azt is jelenti, hogy a csapat hosszú idő után jövőre biztosnan nem lehet ott a Bajnokok Ligájában.

Bár az Európa Liga és a Konferencia Liga még elérhető lenne a torinói alakulatnak, azonban több hírforrás értesülései szerint is az UEFA szankciói ezeket szinte biztosan meg fogják akadályozni, mivel egy évre kizárnák az olasz rekordbajnokot mindenféle európai kupasorozatból.

Elméletileg a csapatnak még egy tárgyalással kellett volna szembenéznie az úgynevezett szabálytalan fizetési manőverek miatt (Prisma ügy): a vádak szerint a Juve szabálytalanul fizette játékosait és alkalmazottjait a pandémia alatti időszakban úgy, hogy a nyilvánosság előtt három havi bérüket tartotta vissza, valójában viszont csupán egy havit, a többit pedig bónuszok és szponzori mahinációk keretében fizették ki, és erről nem tájékoztatták az olasz adóhatóságot.

Ezek nagyon komoly vádak voltak, ráadásul számos bizonyíték szólt a csapat ellen, így az Öreg Hölgy ügyvédei joggal féltek ettől az eljárástól, és nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy peren kívül megegyezzenek a szövetséggel, és végül pénzbüntetéssel megúszták a dolgot.

A La Gazzetta dello Sport szerint az UEFA elnöke ezt nagyon nem nézte jó szemmel, és ezt Gravina tudomására is hozta a talákozó során.

A viszony Ceferin és a Juventus között visszavonhatatlanul megromlott, amikor a csapat korábbi elnöke, Andrea Agnelli az Európai Szuper Liga (ESL) egyik fő szószólójaként lépett fel, amely azt jelentette volna, hogy a legnagyobb csapatok távol maradnak az UEFA sorozataitól.

(borítókép: a FIGC elnöke, Gabriele Gravina nyilatkozik a sajtó munkatársainak a pandémia miatti lezárások ügyében)

Forrás(ok): football-italia.net