focivilag
Demiral sérülés

Demiral keresztszalag-szakadást szenvedett

2 perces olvasási idő

A Juventus fiatal védője Merih Demiral szinte biztosan kidőlt a teljes szezonra, miután a tegnapi Roma elleni meccsen komoly sérülést szenvedett.

A török válogatott védő Roma elleni bajnokija amilyen jól indult, annyira borzalmasan fejeződött be.

Először megszerezte csapata vezető találatát, majd a 18. percben felugrott fejelni és a landolásnál kiment a térde, így le kellett cserélni. Helyére a szintén sérülésekkel küszködő Matthijs De Ligt állt be, a Juventus végül 2-1-re nyerte meg a találkozót. Sarri mérkőzés utáni nyilatkozata ide kattintva olvasható.

Demiral ma reggel vett részt egy alaposabb kivizsgáláson a J-Medicalban, amely során keresztszalag-szakadást és meniscus sérülést állapítottak meg a bal térdében.

A fiatal védőt hamarosan megoperálják, de minimum hat hónapos pihenő várhat majd rá, így gyakorlatilag vége a szezonjának és az sem biztos, hogy a nyári Európa-bajnokságra fel fog épülni, ahol egyébként Olaszországgal vannak egy csoportban.

A tegnapi meccsen viszont nem csak a Juventus veszített el egy fiatal játékost hosszabb időre, hiszen a Roma olasz válogatott középpályása, Nicola Zaniolo is megsérült, akinek elszakadt a keresztszalagja. Így vélhetően ő sem lehet majd ott az Európa-bajnokságon.

Érdekesség, hogy a Roma játékosok körében az elmúlt hat évet figyelembe véve ez volt a 15. diagnosztizált keresztszalag szakadás. Már évek óta mennek a találgatások, hogy miért történik ennyi térdsérülés a Roma játékosainál, vélhetően ennek is köszönhetően a klub már lecserélte a csapat edzőpályájának gyepét.

A Roma szélsője, Diego Perotti rögtön a találkozót követően kommentálta mind a két sérülést, amelyben enyhe utalást tett a stadion gyepének minőségére.

„Az Olimpiai Stadionban sosem volt túl jó a pálya, nem a Serie A egyik legjobb pályájáról van szó. Mindig vannak rajta lyukak, nem egy jó pálya. Vélhetően ez is közrejátszhatott a két játékos sérülésében” – nyilatkozta Perotti a Mixed Zone-ban közvetlenül a találkozó után.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!