focivilag

„Gigi ötvenéves koráig akar játszani.”

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Két korábbi olasz klasszis, Francesco Totti és Fabio Cannavaro is úgy gondolja, Buffon addig fog játszani, míg meg nem állítják.

A legendás hálóőr 42 éves lett és nagy valószínűséggel 2021 nyaráig még a Juventus kötelékében marad, de Totti úgy gondolja, sokkal tovább láthatja majd még Buffont a pályán.

Elmondom neked, Gigi ötvenéves koráig akar játszani. De két-három szezont még biztosan. Hiszen kapus, és csere.” – közölte Totti Cannavarónak az Instagramon.

A világbajnok védő egyetértett korábbi válogatott csapattársával, de úgy gondolja, Buffont erővel fogják csak megállítani.

Hát, majd kiderül. Magától nem fogja abbahagyni, de megállítják majd.”

Az elmúlt hetekben jöttek a hírek, hogy Buffon egy évvel meghosszabbítja majd hamarosan lejáró szerződését, ami azt jelenti, hogy 43 éves lesz, mikor az lejár.

Buffon egy év párizsi kiruccanás után tért vissza Torinóba, ahol Szczesny cseréjeként számolnak vele. Eddig 11 mérkőzésen védte a Juventus kapuját a szezonban, ezek közül három meccsen nem kapott gólt, összesen pedig kilencszer tudták bevenni a kapuját az ellenfelek.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!