dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

mezbazár

Angelis del Nero - La mia strada: Fel a fejjel!

Angelis del Nero - La mia strada: Fel a fejjel!

Micsoda lehetőség, elképesztő, hihetetlen, leírhatatlan. Sok ember képtelen élvezni az életet, és amikor hirtelen boldogság ér, elismerik a munkáját vagy valami egészen új és nagyszerű dolgot él át elkezd azon aggódni, hogy akkor most vajon jön a bukás hamarosan, a negatív időszak. A legnagyobb sportolóknak bár két lábbal kell állniuk a földön és nem feledni honnan is indultak, de sokan sajnos az előzőekkel ellentétben nem megrettennek a jövőtől, hanem sérthetetlennek, az élet királyának érzik magukat. Partik, legdrágább ruhák és autók. De ezt hagyjuk is, hiszen még csak kisiskolás gyermek voltam, azt sem tudtam mi az, hogy gazdagság, a földtől azonban nagyon elrugaszkodtam…

 - Anya, anya ,anya! – rohantam édesanyám felé az csapatbuszról. Képzeld mi történt megkeresett Altobelli bácsi, hogy focizzak náluk – újságoltam óriási elánnal.

- Fiam, fiam csak lassan vegyél levegőt – mosolygott rám. De ki az az Altobelli úr? – kérdezte gyanakodva.

- Hát, a Juventus egyik edzője – közöltem, úgy mintha ezt már neki előre tudnia kellett volna.

Édesanyám nagyon hamar fellelkesedett, de ahogy sétáltunk hazafelé egyre inkább az aggódás éreztem rajta. Utólag már megértem, nagyon nehéz a gyermekét elengednie egy szülőnek főleg ilyen fiatal korban, akkor azonban mit sem tudtam erről, képtelen voltam felfogni miért is aggódhat annyira.

 -Anya, anya, nem is örülsz, mi a baj? – kérdeztem nagy értetlenkedéssel.

Valahogy sikerült átsiklania a kérdés felett és aznap már nem jött fel a téma, mivel nagyon fáradt voltam és a gyors vacsorát követően már ágyban is voltam. Ennek ellenére alig bírtam elaludni, csak a lehetőségek és jövő ragyogta be minden gondolatom, legszívesebben már másnap zebra mezben keltem volna.

Másnap már kezdődött is a nyári edzéssorozat, örültem neki, hogy ennyit gyakorolhatunk, bár inkább az egymás elleni játékokat szerettem legjobban. Ki-ki megkapta ajánlatát, valaki sajnos csalódott, nagyon kevesen elképesztően boldogok voltunk. Pár csapattársam, azért úgy döntött, hogy neki nagy ugrás lenne, ha mindent itt kellene hagyni, és a szülei se engedhetnék meg maguknak, ezért még az általános iskolát biztosan itt töltik Padovában. Hátha később ösztöndíjjal is bejuthatnak a vágyott sportakadémiára.

Az edzés remekül zajlott, hihetetlen jól ment a játék, de mintha a csapattársak kezdtek volna megorrolni rám. Nem értettem miért…

- Háhá, ezt figyeld Antonio ott egy kötény! Itt egy esernyő! – ujjongva ünnepeltem magam szinte megmozdulásomnál. Az arrogáns viselkedésemet nagyon kezdték megunni a többiek. Így utólag belegondolva szerencsére nemsokára vége lett az edzésnek, mert ki tudja mi történhetett volna, ha kis heves olasz barátaimat tovább bosszantom.

Hazafelé ballagva úgy éreztem, hogy a nap minden csodája engem ragyogna be, a nap miattam kelt fel és a madarak csak nekem csicseregnek.

Ahogy hazaértem, csak édesanyámat láttam, ahogy kisírt szemmel ült az ebédlő asztalánál és mikor meglátott újra elkezdtek potyogni könnyei. Nem értettem mi a baj, ölelgettem kérdezgettem, de képtelen volt válaszolni. Később megtudtam, hogy beszélt a Juventus edzőjével. aki megkeresett engem és kiderült, hogy olyan összegeket emésztene fel a bentlakásos iskola és a tagsági díj, amit nem lenne képes sehogyan sem kifizetni édesanyám. Mikor ezt megtudtam, teljesen összezuhantam, nem tudtam elképzelni, hogy a fellegek közül ilyen tempóban képes lehetek a padlóra zuhanni. Pedig azt éreztem, hogy már tényleg a legendák csarnokának halljában állok. Ekkor gondolkoztam el először azon, hogy vajon minden boldog pillanat után valami gyomorforgatóan szomorú következik. Pedig mindig lehet jobb, fokozatosan kell építkezni, hogy elérje az ember, amit szeretne és a legfontosabb: „Soha ne mond, hogy soha!”… 

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció