dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

falióra

Ventura lehet, hogy jót tett az olasz focinak?

Ventura lehet, hogy jót tett az olasz focinak?

Bármennyire furcsán hangzik, lehet Venturát nem kéne ugyan szenté avatni, de biztos, hogy sokat köszönhetnek ennek a középszerű képességekkel rendelkező edzőnek. Ez az ember elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Squadra Azzurra dicstelenül leszerepeljen a kvalifikációs mérkőzéseken a svédekkel szemben, megtörve ezzel azt a gyönyörű sorozatot, amely során 60 esztendő minden világbajnoki torna részvevőjévé tette Olaszországot és nem mellesleg világbajnoki címeket szerzett.

Hogy miért mondom mégis ezt?

Azért mert e csúfos eredmény nélkül, melyet a milánói San Siróban produkáltak az olasz fiúk, ki tudja meddig topogott volna egyhelyben az olasz válogatott és az olasz labdarúgás. Az utóbbi évek eredményei, illetve az eredménytelensége már régen figyelmeztető jel kellett volna, hogy legyen, de így legalább eljutottak arra a pontra, hogy mindenki szembesül a felismeréssel, hogy ez így nem mehet tovább, az olasz futball fuldoklik, reformokra, megújításra szorul, és azonnali beavatkozást igényel, mert most már valóban cselekedni kell.

Tehát, ha úgy vesszük jókor jött ez a kiadós pofon, mert gondoljunk bele, hogy egy kiszenvedett továbbjutás csak késleltette volna azt a folyamatot, amelynek most már feltétlen, de nem most, hanem jóval korábban be kellett volna következnie.

Az idő volt csak az ellenfél, amely eddig nem nyitotta fel az olaszok szemét. Emlékezzünk rá, hogy mindig mindenki arra a nem logikus következtetésre jutott az olaszok szereplése kapcsán, hogy mindig döcögősen kezdenek el minden tornát, aztán fokozatosan javulva mindig sikerrel veszik végül az akadályokat.

Ez sosem volt igaz, mert a józanésznek teljesen ellentmond és bár valóban volt ilyen remek olasz válogatott esetében is, de inkább a véletlen számlájára írható, semmint kapaszkodóként használható állandóságot jelentene. Ékes bizonyíték volt erre a San Siróban történtek.

Félre kell hát tenni minden olyan körülményt, amely befolyásolhatná a tisztánlátást, mert Svédország nem a legszimpatikusabb módon, de megérdemelten jutott ki az oroszországi világbajnokságra, avagy, ha úgy tetszik az olaszok megérdemelten estek ki.

Ez volt az utolsó ébresztő, már csak az a kérdés, mennyire gyorsan sikerül eltakarítani a romokat, felelőseket, felállni a mélyütés után és új vezetésre, új alapokra helyezni az egész itáliai labdarúgást.

Méltányolva a nagy öregek, az „utolsó mohikánok” elévülhetetlen szerepét az olasz foci és a Squadra Azzurra történetében, mint a legendás Gigi Buffon, Barzagli, De Rossi stb. és elismerve nagyságukat, eljött az idő, hogy átadják helyüket a fiatal generációnak, akiknek meg kell mutatni, hogy képesek a nagy elődök nyomába lépni és elindítani Olaszországot a mai sötétségből egy fényes jövő felé.

Bizonyára addig még sok lesz a teendő és hosszú lesz az út, de ami évek sora óta, egy alkalmatlan szövetségi kapitány hathatós közreműködésével végül bekövetkezett, hogy Olaszország gyászba borult, a figyelmes szemlélő számára egyáltalán nem volt meglepő. Sőt törvényszerű volt és bármilyen furcsán hangzik, itt volt az ideje, hogy megtörténjen.

Jó vezetőkkel, megfelelő edzőkkel és annak felismerésével, hogy az olasz futball valójában kicsit a múltból él, ez korábban is megtörténhetett volna, de úgy látszik egy ilyen nagy kudarcnak kellett történnie, hogy ez a tény felismeréssé váljon.

Nem siránkozni kell tehát, hanem forradalmat csinálni és elindulni egy új úton, amely rögös lesz, sok munkát igényel, de a kiváló olasz edzőkkel megoldható és mivel most a poklot megjárták az Azzuri focisták és rajongók, innen csak felfelé vezethet az út egy fényesebb jövő felé, akár már a következő Európa-bajnokságon.

A svédek elleni apokalipszisnek meg kellett történnie, hogy a jövő el kezdődjön.

A múltat nem elengedve, hanem abból táplálkozva, kifogások nélkül neki kell vágni egy új útnak egy biztató jövő felé.

A megújulás feltételei adottak, a világ talán legjobb edzői, tehetséges fiatalok sora és olyan legendák igénybevétele a megújulás érdekébe a teljesség igénye nélkül, mint Alessandro Del Piero, Paolo Maldini, Fabio Cannavaro, Andrea Pirlo, és még számtalan egykori sztárjátékos.

Szerintem minden adott a felemelkedéshez.

Remélem Olaszország tanult az utóbbi évek hibáiból és akkor ismét sikerre van ítélve.

Ezzel a reménnyel zárom gondolataimat, bízva egy sikeres fordulatban és felemelkedésben és remélve, hogy néhány kedves olvasó van, aki hasonlóan látja a helyzetet, aki pedig nem, az elgondolkodik rajta.    

Forza Italy!    

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció