dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

juvefoci

Hogyan lehet a Juventus Bajnokok Ligája győztes?

Hogyan lehet a Juventus Bajnokok Ligája győztes?

Bár még nem múltak el a Real Madrid elleni kiütéses vereség okozta sebek, de azt tisztán érezhettük, hogy a madridiak egy szinttel feljebb állnak, és ha nem is nagy, de résnyi szakadék tátong a Bianconeri és a Top csapatok között, mint a Barcelona, aBayern München vagy a Real Madrid.

Utóbbit éppen most tapasztaltuk meg, amikor is a Real Madrid szinte lemásolta ellenünk a tavalyi BL-döntőt és a cardiffi 4-1 és a keddi 0-3 már több, mint figyelmeztető.

Természetesen voltak enyhítő körülmények, mint Pjanic és Benatia hiánya és bírói hibák, de ne áltassuk magunkat, egyszer-egyszer fel tudjuk venni a versenyt bárkivel, de hosszú távon nem vagyunk olyan esélyesek a BL végső megnyerésére, mint az említett csapatok, akik mindig a győzelem esélyével indulnak harcba. Ráadásul minden évben, már az első pillanattól kezdve, mert megvannak az alapjaik, tradícióik, nyugalmuk, hogy hogyan kell Bajnokok Ligáját nyerni. Az sem probléma náluk, ha nem az idén, hanem majd jövőre, mert mindig tudják hozni, amikor szükséges, a legjobb formájukat. Mi ebben is egy szinttel lejjebb vagyunk.

A keddi mérkőzésen Max Allegri is hibázott és ezt nemcsak én mondom, hanem komoly szakemberek. Zidane egyszerűen mesterien megoldotta és átlépett a Juventus taktikáján, úgy hogy csak a sajátjára koncentrálva ráerőltette akaratát a Zebrákra, akiken nem látszott, hogy lenne valamiféle elképzelésük, taktikájuk a játékra vonatkozóan.

Amikor lefújták a meccset Torinóban, a kényelmetlen, de nyilvánvaló különbség, egyben megmutatta az igazságot is.

A Real Madrid egyszerűen sokkal jobb csapat, mint a jelenlegi Juventus. A két mérkőzés világossá tette, azt, amit nem mertünk kimondani, hogy a spanyol fél minden szempontból jobb gárda, miközben még rendelkezik egy Cristiano Ronaldóval, aki egy más világ és rendelkezik azzal a mentalitással, amivel nálunk senki. A két meccsen kapott hét gólból négyet jegyzett magának. Mindent elmond, hogy ollózós gólja után a közönség - akik végig fütyülték minden mozdulatát - felállva tapsolták a Jelenséget.

Mint már leírtam hivatkozhatnánk a két meghatározó emberünk hiányára, mert mindkettő részese lett volna a kezdőnek, a bíró teljesítményére és még néhány hibára, mint Barzagli és Chiellini esete az első gól előtt. Aztán hiányolhatnánk a szerencsét és még néhány dolgot, de ez teljesen ellentétes lenne egy olyan klub számára, mint a Juventus, amely kétségbeesetten igyekszik valódi kihívást jelenteni mindig és a közeljövőben egy Real, Barcelona és Bayern München számára.

Szóval hagyjuk a kifogásokat.

Az elmúlt hat év győzelmei a Serie A-ban teljesen egyértelműek. A Juventus büszke lehet a hat bajnoki címre az utóbbi hat évben és a dominanciára az olasz bajnokságban, melyet 2011 óta építettek, tökélyre fejlesztettek és meg is csináltak.

Bár Barzagli, Buffon és Chiellini közel állnak a visszavonuláshoz, az elmúlt évek munkája a vezetőség részéről, biztosította a folyamatosságot, mert a helyettesek már ott vannak, hisz Szczesny, Rugani, Benatia már bizonyítottak. A klub arra törekszik, hogy 22 év várakozás után, elnyerje a legnagyobb európai dicsőséget a Bajnokok Ligája győzelmet.

A Juventus számára ez most egy kirakós játék, hogy kik is felelnek meg a kritériumoknak, amelyek a Bajnokok Ligája győzelemhez vezethetnek.

A csapat mélysége csaknem megfelelő, de azért mégsem az. Mi is hiányzik? Szerintem a csúcsminőség. Marotta és Paratici az utóbbi években részben felismerte ezt és 2016-ban Higuaint és Pjanicot 122 millió euroért leszerződtették, majd egy évre rá Federico Bernardeschi és Douglas Costa megszerzésére fordítottak 86 millió eurót.

Ugyanakkor távozott a klubtól elég könnyen Alvaro Morata, Paul Pogba és Leonardo Bonucci. Korábban 2015-ben pedig Arthuro Vidal és Carlos Tevez.

A Real Madrid elleni fiaskó és az utóbbi két BL-döntő, azt jelzi, hogy szükség van arra, hogy a Juventus szintet lépjen és csatlakozzon minden téren az elit csapatokhoz. Magasabb díjú átigazolási transzferekre van szükség, egy-két sztárjátékosra, akik biztosítják a kívánt minőséget, mindezt úgy, hogy a meglévő értékeket meg kell tartani. Változtatni kell tehát az átigazolási politikán és jelenleg ez elsősorban a középpályát érinti.

A közelgő nyári átigazolási ciklusban, lehetőség lesz rá, hogy még kisebb legyen a különbség a Juventus és egy Real Madrid szintű csapat között. A Bianconeri legkényesebb pontja a középpálya, mert hiába vannak jó csatárok, Higuain, Dybala, Bernardeschi, Douglas Costa, Cuadrado, ha nincs aki kiszolgálja őket labdával és a támadójáték ellehetetlenüljön, valamint elkerülendő, hogy sokkal nagyobb teher háruljon a védelemre. Nem szabad olyan neveken, mint Milinkovic-Savic, Isco és Eriksen -és még sorolhatnám- túllépni, hanem igenis meg kell szerezni. Ez lehet a felemelkedés ára, ha üldözőbe akarják venni a Top- hármast és a következő szezonban potenciális BL- esélyesnek szeretnének számítani.

Biztos, hogy ez a Real Madrid elleni mérkőzés változásokat fog hozni, mert az előrelépés ezt igényli.

Nem lehet spórolni a költségvetéssel és hitelszerződések, opciók, kölcsönadások tömege helyett, nyílt lapokkal játszva sztárjátékosokat kell igazolni, vagy marad a bizonytalan „hátha sikerül” koncepció.  

Nehéz lesz és drága, de ez az egyetlen módja annak, hogy az Öreg Hölgy méltó ellenfele legyen Európa szuperklubjainak és valós eséllyel induljon harcba az annyira óhajtott Bajnokok Ligája győzelem megnyerése felé.  

/Adam Digby nyomán/

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció