dark light

facebook twitter youtube galeria rss e-mail

mezbazár

"A Lazio ellen egy jobb Juvét fogunk látni"

"A Lazio ellen egy jobb Juvét fogunk látni"

Mikor megtudtam, hogy Londonba jön augusztus 5-én a Juventus, nagyon megörültem, egyrészt mert a brit fővárosban tanulok, másrészt mert pont ekörül kellett visszajönnöm költözni. Így hát nem is volt kérdés, hogy hol leszek azon a szombat délutánon.

Mivel gyakran használom a metrót (az itteni nevén tube), ezért nem volt különösebb élmény újra utazni vele, viszont természetesen már a földalattin is megjelent néhány fekete-fehér mez, pár kakasos sál. Az első emlékezetes pillanat az volt, amikor megláttam a Wembleyt: hatalmas, pompás, lélegzetelállító, már-már félelmet keltő. Nemhiába az egyik leghíresebb stadion a világon. Ráadásul az a pár száz méter az épület felé is egy élmény volt, több ezer emberrel együtt csodálhattuk még percekig a látványt, miközben bementünk az utcai kereskedők és hivatalos árusok sűrűjébe. Vettem is egy sálat.

elmenybesz.2

A stadion nemcsak kívülről, de belülről is fantasztikus. A lelátó nagyon jól berendezett, én az egyik kapu mögött ültem, de tökéletesen rá lehetett látni a pályára. Érdemes még megjegyezni, hogy habár voltam már néhány sporteseményen életemben, de messze itt volt a legtöbb étel és ital, amit kínáltak. A minden focimeccsre nélkülözhetetlen sörtől kezdve a hagyományos angol pitén keresztül a moziba való popcornig és gumicukorig minden kapható volt, itt tényleg minden réteget próbálnak kiszolgálni, legyen az egy fanatikus szurkoló vagy egy, a családjával levő kisgyerek. Az egyetlen negatívum az volt, hogy alkoholt a nézőtérre nem lehetett vinni – így fél liter sört még a mérkőzés megkezdése előtt sikerült lehúznom…

A hangulat őszintén szólva elég lagymatag volt, teltházról egyáltalán nem lehet beszélni, sőt, a stadion fele sem hiszem, hogy megtelt, szurkolás pedig ritkán volt. Az egyetlen említésre méltó pillanat az volt, amikor a szektor Tottenham szurkolói elkezdték skandálni, hogy If you hate Arsenal, stand up! (Ha utálod az Arsenalt, állj fel!). Ez kicsit megmosolyogtatott, habár semmi bajom az ágyúsokkal.

És akkor jöjjön maga a meccs. Én őszintén szólva nem vártam túl sokat a mérkőzéstől, hiszen csak egy barátságosról volt szó, ráadásul az olaszok hajlamosak könnyelműen venni az ilyeneket. Ennek megfelelően csak egy jó csapatot láttam a pályán, a Tottenham igazán kitett magáért, még ha abszolút semmi jelentősége nem is volt az eredménynek. Fontos hozzátenni, hogy az angolok már egy néhány éve egészen jól összeszokott csapat, míg nálunk öt érkező és két, igen fontos távozó miatt látható volt az összeszokatlanság. A védelem igen gyengén teljesített, sajnos Lichtsteiner a meccs alapján nem nevezhető Juve-szintű játékosnak. A Chiellini-Rugani páros is gyengén muzsikált, de előbbinél ez betudható fáradtságnak, utóbbi pedig már hónapok óta nem játszott a csapatban, nem csoda, hogy voltak hibái. A középpályánk gyakorlatilag a meccs nagyrészében nem is létezett, Khedira konkrétan eltűnt a pályán. Ennek ellenére én őt a csapat nagyon fontos részének tartom, mivel ő az egyetlen labdaszerző középpályásunk, és ez nem Marchisio és nem is Pjanic feladatköre, ezért gyakorlatilag kihagyhatatlan – más kérdés, hogy néha nem tudja megoldani a feladatát. Mandzukic és Alex Sandro kiválóan dolgozott össze, leginkább nekik köszönhetjük a felfutásokat. Látható volt, hogy a gyors oldalváltásokra építjük a támadásainkat, néha nagyon jó helyzetbe hozták a játékosok egymást, sok pontos hosszú passzt láthattunk, ennek ellenére az ívelések, beadások nem igazán mentek. Kellemes csalódás volt Douglas Costa is, aki még nem igazán szokott össze a többiekkel, de így is voltak nagyon szép megoldásai. Ekkor gondolkodtam azon el, hogy mi lenne akkor, ha Dani Alves maradt volna, mivel akkor a baloldalunkon két robot dolgozna, akik hihetetlen precizitással oldanák meg a feladatukat, míg a jobboldalunkon a szabadabb, látványosabb focié lenne a főszerep, ez a harmónia pedig nagyon tudna működni. Kár, hogy Párizs (és a pénz) közbeszólt…

elmenybesz

Dybala szerintem nem igazán játszott jól, voltak igen rossz megoldásai, és gyakran feleslegesen kezdett el cselezni, ennek ellenére voltak helyzetei, a második félidőre egészen feljavult. Híguain egész meccsen kétszer villant, többet róla se lehetett elmondani. De Sciglio szerintem nem volt rossz, Lichsteinerhez képest jobban teljesített. Természetesen voltak rossz megoldásai, viszont az ő megítélése még túlságosan korai lenne, egyelőre én bízom benne. Pjanic lecserélése jó ötlet volt, mivel Marchisio többet segít be a védelembe, amúgy is jó formában van, ráadásul bosnyáktól csak az a mozdulat maradt meg, amikor borzasztóan rosszul adta haza Buffonnak a labdát, amiből majdnem kaptunk is egy gólt. Cuadrado és Asamoah bejövetele mind minőségi, mind taktikai változást vont maga után, hiszen így egyik oldalon se volt meg az összeszokottság. A 60. perc környékén én kicsit elvesztettem a koncentrációmat, mivel nem igazán történt semmi 20 percen keresztül. Annyi látható volt, hogy a Barzagli-Benatia kettős nagyobb stabilitást adott a védelemnek, de ez annak is betudható, hogy az ellenfél játékosai már fáradtak voltak, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen jól teljesítettek volna, ha ők kezdenek. Az utolsó 10 percben kicsit izgalmasabb lett a meccs, átvettük az irányítást, Kean kapufája pedig igen szép momentum volt. Két gondolat futott át az agyamon: egyrészt, ha már most kapásból így tud tekerni, vajon milyen lesz pár év múlva, másrészt egy rutinosabb csatár lehet előbb tol rajta egyet, majd utána lövi csak el, annyira szabadon volt, bőven lett volna rá ideje. Tudjuk be ezt annak, hogy még mindig csak 17 éves a srác.

Néhány játékos kimaradt az összefoglalóból, róluk nem igazán volt gondolatom, a második félidőben a tőlem messzebb lévő kapura támadtunk, így néhány támadást nem láttam teljesen tisztán. Buffon szokásához híven megbízható volt, két nagy védést is bemutatott, a gólokról ő nem tehetett. Pinsoglionak nem igazán emlékszem egyetlen mozdulatára sem, lehet azért, mert az utolsó 15 percben már nem is igazán volt a Tottenhamnek helyzete.

A meccs után kicsit csalódottan mentem haza, nem is a vereség, hanem a mutatott játék miatt, hiszen talán most játszottunk a legrosszabbul az összes felkészülési meccs közül. Ennek ellenére én egyáltalán nem aggódom, szerintem a legtöbb hiba amiatt volt, hogy az új játékosok még nem igazán illeszkedtek be, a régiek közül pedig néhányan nincsenek meccsrutinban. Biztos vagyok benne, hogy vasárnap a Szuperkupán a Lazio ellen egy sokkal jobb Juventust fogunk látni.

Új hozzászólás

Vannak szabályok, be kéne tartani!!!

Vissza a tetejére

Belépés/Regisztráció