focivilag

Hírek a csapat háza tájáról, lehetséges kezdőcsapatok

2 perces olvasási idő

Az olasz kupa döntője ma este 21 órakor kerül megrendezésre, amely mint minden finálé, döntetlen eredmény esetén 2×15 perces hosszabbítás következik, majd, ha a túlóra után is döntetlenre állnak a csapatok, akkor büntető rúgások döntenek a trófea sorsáról.

 Max Allegri folyamatosan nyomon követi Paulo Dybala és Mario Mandzukic állapotát, akik könnyebb sérüléssel bajlódtak. A két játékos azonban már a csapattal edzett, így elképzelhető, hogy beveti őket a csapat mestere.

Miralem Pjanic és Sami Khedira eltiltás, Daniele Rugani és Marko Pjaca viszont sérülés miatt nem léphet pályára az esti döntőben.

Mint eddig minden olasz kupa mérkőzésen, most is könnyen elképzelhető, hogy Buffon helyett Neto áll majd az olasz rekordbajnok kapujában.

A másik nagy kérdés, hogy a Juventus három vagy négy védővel áll majd fel, mert elképzelhető, hogy Gonzalo Higuaínt Dani Alves támogatja majd a szélekről.

A Juventusnak mindenképpen meg erősítenie a széleket, hiszen a Lazio minden bizonnyal 3-5-2-es rendszerben fog felállni.

Marco Parolo játéka kérdéses, a helyére Luis Alberto vagy Alessandro Murgia kerülhet.

Lehetséges kezdőcsapatok:

 Juventus: Neto; Barzagli, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Marchisio, Rincon; Dani Alves, Dybala, Mandzukic; Higuain

Cserék: Buffon, Audero, Benatia, Lichtsteiner, Mattiello, Asamoah, Lemina, Mandragora, Sturaro, Cuadrado

Lazio: Strakosha; Bastos, De Vrij, Wallace; Basta, Milinkovic-Savic, Biglia, Parolo, Lulic; Immobile, Keita

Cserék: Vargic, Adamonis, Patric, Hoedt, Radu, Murgia, Crecco, Cardoselli, Lombardi, Luis Alberto, Felipe Anderson, Djordjevic

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!