focivilag

Olasz Szuperkupa

2 perces olvasási idő

2015. augusztus 8., Sanghaji Stadion, Juventus – Lazio 2-0

Történelme hetedik szuperkupa-győzelmét könyvelhette el a Juventus, amely Mario Mandzukic és Paulo Dybala második félidei góljával nyerte meg a Lazio elleni döntőt.

Kavargó szél és rossz pálya fogadta a csapatokat. Ennek megfelelően nem sikerült egyik együttesnek sem látványosan futballoznia, hiszen sokszor a labda megtartása, valamint a támadások kezdeményezése sem bizonyult egyszerű feladatnak.

Miután a csapatoknak sikerült alkalmazkodniuk a göröngyös pályához, a Lazio a hatodik percben meg is indította első jelentőségteljesebb támadását: Felipe Anderson indult meg Gigi Buffon kapuja felé, ám Martin Cáceres még idejében szerelni tudott.

Percekkel később Paul Pogba szlalomozott át a Lazio játékosain, majd passzolta jobb szélre a játékszert az érkező Stephan Lichtsteinernek, aki azonban kapu fölé lőtte azt.

A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak a csapatok, különösen a bianconerok. Első ízben Pogba adott nagyszerű passzt Mandzukicsnak, ám a horvát válogatott támadó próbálkozását lábbal hárította a fővárosiak hálóőre, Federico Marchetti.

A 69. percben végül megtört a jég: Stefano Sturaro hajszálpontos beadásából Mandzukic talált be megszerezvén ezzel új csapata számára az előnyt.

Nem kellett azonban sok idő, hogy a Juventus távol-keleti szurkolói ismét talpra ugorjanak. Pogba készítette le nagyszerűen az érkező Dybala elé a játékszert, aki nem teketóriázott és egyből a kapura rúgta azt.

Az utolsó percekben is igyekezett a Lazio gólt szerezni, ám Buffon kapuja már nem forgott veszélyben. A mérkőzés végét jelző sípszót követően pedig hivatalossá vált az Öreg Hölgy hetedik szuperkupa sikere.

JUVENTUS 2-0 LAZIO

Gólszerzők: Mandzukic 69, Dybala 73

JUVENTUS

Buffon – Barzagli, Bonucci, Caceres – Lichtsteiner, Sturaro (Pereyra 90), Marchisio, Pogba, Evra – Coman (Dybala 57), Mandzukic (Llorente 80).

Csere: Neto, Rubinho, Isla, Rugani, Padoin, Parodi, Tello, Vitale, Zaza.

Edző: Allegri

LAZIO

Marchetti – Basta, de Vrij, Gentiletti, Radu – Onazi, Biglia, Cataldi – (Kishna 75) Candreva, Klose (Djordjevic 62), Felipe Anderson (Morrison 87).

Csere: Berisha, Guerrieri, Patric, Konko, Mauricio, Hoedt, Milinkovic, Oikonomidis, Keita.

Edző: Pioli

{youtube}KMqH4qxTRWQ{/youtube}

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!