focivilag
ramsey debütálása

„Jobban élvezzük Pirlo alatt a játékot”

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Aaron Ramsey elismerte, hogy a Juventus jobban élvezi az edzéseket Andrea Pirlóval, és szeret az Öreg Hölgynél a sztárokkal játszani.

Pirlo csapata egy 3-0-s győzelemmel kezdett a Sampdoria ellen, és Ramsey egy gólpasszt osztott ki a végigjátszott meccsen. A walesi középpályás feltárta, hogy a játékosok nagyon jól érzik magukat az új edző kezei közt, de úgy hiszi, a csapatnak még fejlődnie kell.

„Új edzőnk, új stábunk és új ötleteink vannak, és a játékosok nagyon is be vannak vonva” – mondta Ramsey a Sky Sport Italiának. „Szerintem jobban élvezzük a játékot, mint tavaly. Az edzések kemények, de mindig van bennük egy kis öröm.”

„Jól kezdtünk, de még fejlődnünk kell. Ebben a csapatban sok nagyon jó játékos van, mind játszhatunk és segíthetünk a csapatnak elérni a céljait. Örülök, hogy ilyen kiváló minőséget képviselő támadókkal játszhatok.”

A Juventus a zsinórban 10. Scudettójára hajt idén, de Ramsey kiemelte, hogy több kihívó is van a Serie A-ban.

Az Inter egy nagyon jó csapat, sok játékost igazoltak, és a Nerazzuri a Scudetto egyik esélyese. Ahogy a Napoli is, akik szintén elég erősek. A Milan jól fejezte be az előző szezont, és most is jól kezdtek, elég kemény bajnokság a Serie A.”

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!