focivilag

Kaio Jorge orvosira érkezik a Juventushoz

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Sajtóhírek szerint a brazil szupertehetség már szerdán vagy csütörtökön Torinóba repül, hogy átessen az átigazolása előtti orvosi vizsgálatokon.

A 19 éves játékos állítólag már aláírt egy előszerződést a Juventusszal, amely 2022 január 1-jétől lép életbe, miután jelenlegi együttesénél, a Santosnál december 31-ig szóló szerződése van.

A legutóbbi hírek szerint a csatár néhány napon belül megérkezik Olaszországba, ahol a Juventusszal egy 2026 júniusáig szóló, évi 3 millió eurós fizetést magába foglaló szerződést kötött, opcionális plusz egy milliós teljesítmény-bónusszal.

A Santos a 3 millió eurós vételáron felül további 5%-ot kap Jorge eladási árából, ha később megválik tőle a Juventus.

A Juventus viszont sokáig koránt sem tűnt egyértelmű befutónak, hiszen a hírek szerint a Benfica éppen olyan ajánlatot tett le az asztalra, ami a Santosnak a legmegfelelőbb lett volna, de a Milan is képben volt, hiszen a piros-feketék állítólag a játékossal szóban már megegyeztek.

Végül azonban a Juventusnak sikerült először papírra vetni az előszerződést, amelyet Jorge aláírásával is ellátta. Innentől pedig nem volt más választása a Santosnak: muszáj volt egyezségre jutnia a Juventusszal, máskülönben végig kellett volna nézniük, hogy januárban ingyen távozik játékosuk.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!