focivilag

Ronaldo hatása a szponzorokra

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

A Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy új, 2030-ig szóló megállapodást kötött az Allianzal.  A megállapodás értelmében a szponzori szerződés új területeket érint, ezért 100 millió euró üti az Öreg Hölgy markát.

A stadion névhasználatának joga mellett az Allianz megjelenik majd az edzőmezeken, illetve a női csapat mezének hátán is.   

Az elmúlt másfél év alatt, amióta Cristiano Ronaldo a csapathoz került Torinóban fontos lépéseket tettek a marketingbevételek növelésében. Szinte az összes meglévő szerződést újratárgyalták a portugál klasszis megjelenése óta. Ahogy azt a Corriere Della Sera is megemlíti a csapat technikai szponzora, az Adidas 2027-ig jelentősen megnövelte 23 millió euróról 51 millió euróra az évenként a csapatra fordított kiadásait, ez az összeg összesen 408 millió euróra tehető. Ne feledkezzünk meg a Jeepről sem, akik a következő szezontól az éves mezszponzori szerződésben szereplő 17 millió eurót 42 millió euróra növelik, ebben a bónuszok nincsenek benne. Általánosságban a Juve reklámbevétele 86 millió euróról 108 millió euróra nőtt, a meccsbevételek 56 millió euróról 70 millió euróra, míg a termékek értékesítéséből származó bevételek 27 millióról 44 millió euróra nőttek.       

Forrás(ok): calciomercato.com

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!