focivilag

Újabb PL-klub igazolna a Juventustól

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Eddig a Juventus két játékosa, Aaron Ramsey és Arthur Melo iránt érdeklődtek a Premier League-ból, most azonban úgy tűnik, hogy egy harmadik Juve-játékosra is szemet vetettek a szigetországból.

Angol sajtóértesülések szerint a Steven Gerrard vezette Aston Villa élénk figyelemmel kíséri Rodrigo Bentancur helyzetét, akinek Max Allegri irányítása alatt nincs biztos helye a torinói alakulat középpályáján.

A Mail Sport információi szerint a kezdeti tárgyalások már megkezdődtek a két klub között a januári megállapodásról.

Bentancur 2017-ben csatlakozott a Juventushoz a Boca Juniorstól Carlos Tevez eladásának részeként, akit 2024 nyaráig köt szerződés az olasz rekordbajnokhoz.

A 24 esztendős uruguayi játékos ebben a szezonban eddig összesen 25 alkalommal lépett pályára, amelyek során 3 gólpasszt osztott ki.

Szerkesztői vélemény

Először is Mail Sport, tehát kezeljük helyén az információt, másodsorban pedig a Juventusnak minden középpályására szüksége van, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy januárban nem érkezik erősítés ebbe a szekcióba. Igaz, hogy Bentancurnak voltak szebb napjai is Juve-mezben, de amikor lehetőséget kap, akkor teszi a dolgát, bár sok esetben közepes teljesítményt mutat. Összegezve, ha a Juventus vezetősége nem igazol minőségi középpályást most januárban-mondjuk Zakaria-, akkor az uruguayi eladásával csak tovább gyengülne az amúgy is a csapat archilles pontjának tartott középpálya.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!