focivilag

A Juvénál a labda Morata ügyében

2 perces olvasási idő

A szezon végén Paulo Dybala és Giorgio Chiellini már elbúcsúztak a Juventus szurkolóitól. Az argentin sztár és az olasz legenda már tudták, hogy utolsó mérkőzéseiket játsszák a zebracsíkos mezben.

Velük ellentétben viszont Alvaro Morata helyzete koránt sincs még lefutva, és igazából senki nem tudja, hogy látjuk-e még őt a Juventus mezben, vagy nem.

A 2014 és 2016 közötti időszakot követően a spanyol játékos újabb két éves kölcsönidőszakon van túl Torinóban, amely 2020-ban kezdődött. A Juventus már 20 millió eurót fizetett az Atléticonak ebben az ügyben, és lehetőségük van véglegesíteni a támadót.

A lehetőség azonban egyelőre igen csak távolinak tűnik, mivel az Atleti nem tágít attól, hogy a Juventusnak ki kell fizetnie a maradék 35 millió eurót, ha meg akarják tartani a spanyolt, aki ezzel így 55 milliójába kerülne a piemonti alakulatnak, és amelynek esze ágában sincs kifizetni ezt az összeget.

Mindazonáltal a Matracosok elnöke, Enrique Cerezo egyértelművé tette a helyzetet, és a labda így most a Juve térfelén pattog.

Nem tudom, hogy Alvaro velünk marad-e. Ez a Juventustól függ. Nem tudok semmi mást, és nem is akarok semmi mást mondani.” mondta a sportvezető a Calciomercato szerint.

A 29 éves támadó 35 Serie A mérkőzésen van túl ebben a szezonban, kilenc gólt és hét gólpasszt szerzett. Dusan Vlahovic januári érkezése óta leginkább hátravont támadóként teszi hasznossá magát a csapatban.

Forrás(ok): juvefc.com