„Ha hittem volna, hogy ez lehetséges, sosem távozom”
Sok nagy pletykát megélt már az egyszeri Juventus szurkoló, mire 2018 nyarára fordult. Borzasztó körülmények között, de emelt fővel búcsúzott a csapat a Bajnokok Ligájától. A madridi 3-1 örök emlék maradt, de akkor még nem gondoltuk, hogy a torinói 0-3 is, mégpedig Juventus szurkolóként lehet édes az a meccs.
Ronaldo megrúgta talán az évtized legnagyobb gólját azon a meccsen, a torinói közönség pedig felállva tapsolta. Ki hitte volna, hogy pont ez a dolog indít el valamit valakinek a fejében? És nem a Juventus vezetőségének fejében, még csak nem is Marottáéban, hanem magában a világ valaha élt egyik legnagyobb játékosáéban.
Jött egy Tuttosport címlap, legyintettünk, lehozta a Corriere, és a Gazzetta is… Na hiszem… Aztán egyre hitelesebb források is. „Mi történik?” – kérdeztük. Majd már csak azon vettük észre magunkat, hogy leszállt egy magángép Torinóban, Ronaldo pedig a Juventus himnuszát dúdolva sétál a J-Medicalba. Buffon nyilatkozata a legmegdöbbentőbb Párizsból: „Ha hittem volna, hogy ez lehetséges, sosem távozom.” Bonyolult üzlet volt, rengeteg szálat kellett elvarrni, de Ronaldo a Juventust választotta, a csapat pedig mindent megtett azért, hogy ez a hatalmas játékos, és ez a világmárka Torinóba tegye át a székhelyét.
Megérkezése után minden róla szólt, miért nem játszott Amerikában? Miért nem kezdett mesterhármassal? Hol lakik? Nem illik a csapatba… Elégedetlen, már távozna.. Persze, hiszen ilyen jellem 😀 Az tény, hogy a kvalitásaihoz mérten viszonylag sokat kellett várni az első gólra (egészen szeptember 16- ig, de itt rögtön kettőt rúgott, Juventus – Sassuolo 2-1).
A csapat azért addig is minden meccsét megnyerte, de döcögött a játék, és tény, hogy Ronaldo csapatba illesztése komoly feladat volt Allegri számára. Éveken át építette a 4-2-3-1-es taktikához a csapatot, majd a keze alá adnak valakit, akit nem lehet kihagyni, és akivel együtt jár egy új rendszer: 4-3-3.
Egyértelmű volt, hogy a Bajnokok Ligája lehet a legnagyobb cél, ahol egészen lehengerlően kezdett a Juventus. A Valenciát 10 emberrel fektette két vállra, a Manchester United elleni két mérkőzés után november 7-re Európa egyik legkomolyabb futball-erejévé avanzsált a csapat – még akkor is, ha a hazai mérkőzésnek vereség, és Mourinho bicskanyitogató produkciója volt a vége.
A bajnokságban nem csúszott be vereség egészen márciusig. Ez talán le is írja, hogy a sorozatban 8-ik volt talán a legkönnyebb, február-márciusban egyértelmű volt már, hogy kit koronáznak újra Itália királyává. A szekér azonban döcögött, a játék nem volt látványos, csak célratörő. Ezt építette fel Allegri, és ezért rengeteg kritikát kapott. Erre az évre talán már jogosan is, hiszen olyan támadó potenciál állt a rendelkezésére, amivel érthetetlen, hogy miért csak ilyen csekély arányú győzelmeket könyvelt el a csapat – ilyen kevés lőtt góllal. „Ezért hoztuk Ronaldot?” – kérdezték sokan. De tény, ami tény, az eredmények jöttek.
Valóban úgy emlékezhetünk erre az évre vissza, mint az unalmas meccsek, unalomba fullasztott győzelmi sorozatok, és csak egy-két kiemelkedő mérkőzés évére.
A BL nehézségek miatt március végére ha nem is voltunk benne biztosak, de tudat alatt érezhettük, hogy Allegri és a Juventus közös kalandja a végéhez érkezik, és mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, volt egy mérkőzés, amit itt hagyott nekünk Allegri azokra az időkre, ha nosztalgiázni szeretnénk 2018-2019-ről. Igen, talán tudod te is, Juventus – Atletico Madrid 3-0. Ronaldo mesterhármasa, és a válasz az „Ezért hoztuk Ronaldot?” – kérdésre. Mestermunka volt az a mérkőzés az elejétől a végéig, és értetlenkedtünk utána, hogy ez miért nem mehet így minden meccsen. Allegri nagyszerű edző, aki tökéletesen gyilkolja meg egy csapat játékát – ha már személyesen egyszer megégette magát ellene.
A csikócsapat Ajax elleni idegenbeli első mérkőzésen nem égett meg a Juventus, sőt bizalomgerjesztő eredményt ért el, és talán ez altatta el azt a taktikai zsenit Allegriben, aki benne lakozott. Torinóban nyert a holland csapat, ezzel pedig szertefoszlottak a BL álmok, és csak az üresség maradt még két hónapig, a Scudettoval már rég a zsebben.
Allegri távozott, Sarrit kinevezték. Őrségváltás történt, és egy nagy korszak minden bizonnyal lezárult. Hogy még nagyobb dicsőségek, vagy visszaesés következik, arra csak az idő ad majd választ…
