Allegri: “A Juve 3. lett és nem tárgyalok szerződésbontásról”
Max Allegri szerint nem lett csalódás a szezon, és hangsúlyozta, hogy a büntetés nélkül 3. helyen végzett volna a csapat, valamint kitért arra a pletykára is, hogy tárgyal-e a szerződésének felbontásáról.
A Juventus 1-0-ra legyőzte az Udineset idegenben Chiesa góljával a Serie A zárófordulójában, amivel eldőlt, hogy a Konferencia Ligában indulhat (?) jövőre a csapat, ugyanis az előttük álló Atalanta és Roma is győzött, így ők indulhatnak az Európa Ligában.
A Mister nem volt túl jó hangulatban a mérkőzés követően, és nem volt hajlandó beszélni a találkozóról.
“Nem fogok beszélni a meccsről, sem a harmadik helyről, ami tavalyhoz képest előrelépésnek számít” mondta Allegri.
Majd a pontlevonásról beszélt, kiemelve azt, hogyha nem lenne az a 10 pontos levonás, amit a tőkenyereség és felfújt játékosárak miatt kaptak, a harmadik helyen állnának megelőzve az Intert és a Milánt is.
“Csak azért jöttem ide, hogy megköszönjem mindenki munkáját, aki velem dolgozott a Continassa edzőközpontban. Büszke vagyok a csapatomra, az emberekre, a játékosokra, a stábra, a gyógytornászokra és mindenkire aki egész évben profin és türelmesen dolgozott. A szezon itt véget ért, a többi nem számít.”
Komplikált szezon volt, elsőnek kapott a csapat egy 15 pontos büntetést, amit visszavontak miután fellebbezett a klub, majd 10 pontosra változtatták, így végül több helyet visszaesett a Juve a tabellán.
“Nehéz és egyben egy gyönyörű szezon volt az idei. A meccs már nem igazán számított, én csak meg szeretném köszönni mindenkinek, aki Continassában dolgozott velem.”
A Sky egyik riportere kíváncsian rákérdezett, miért azoknak köszöni csak meg, akik a Continassában dolgozotak vele, utalva ezzel a vezetőségre, akiknek a központja nem ott található, esetleg úgy érzi, hogy nem állnak mögötte.
“Nem, támogatva érzem magam. A klub közel áll hozzám. A szezonnak vége van, és mind elfáradtunk. Követtünk el hibákat, de szerencsések vagyunk, hogy az utánpótlást hasznosítani tudtuk, ami a pozitívumok közé tartozik. A 10 pontos levonás nem a mi hibánk volt, a pályán kiharcoltuk a 3. helyet és ezt senki nem veheti el tőlünk.”
Allegri ezután röviden értékelte a szezont és, hogy mit tartogat a jövő számára.
“Holnaptól a strandon leszek. Nem fogok kifogásokat gyártani, inkább mondok három tényt: harmadik hely a bajnokságban, elődöntő az Olasz kupában és az Európa Ligában.”
“A klubnak el kell készítenie a jövő évi tervet, és amikor kész vannak, és ezt jelzik nekem, akkor onnantól elkezdünk ismét dolgozni. Azért vagyok itt, hogy ezeket a terveket végrehajtsam, ahogy eddig is.”
Végül megkérdezték, hogy igaz-e az, hogy a szerződése felbontását tárgyalják a klubbal, de Allegri mindent tagadott.
“Nem tárgyalunk semmilyen szerződésbontásról, még van 2 évem a jelenlegi szerződésemből.”
Forrás(ok): football-italia.net