focivilag

Allegri: „Pogba ilyen adottságokkal nem veszíthet el így labdát”

3 perces olvasási idő

Max Allegri megerősítette, hogy a Juventus tehetsége, Samuel Iling-Junior nem megy ki az U20-as világbajnokságra Angliával, és arra kéri Dusan Vlahovicsot, hogy ne törődjön az Atalanta-szurkolók rasszista szidalmazásával, és magyarázatot adott a Paul Pogbával való veszekedésére a pálya szélén.

A Bianconeri a bergamói 2-0-s győzelemével, két ponttal megelőzte a Laziót és feljött a második helyre. A mérkőzés első gólját az 19 éves Samuel Iling-Junior szerezte, aki most előszőr játszott végig egy Serie A-s találkozót és egyben ez volt az első gólja is az élvonalban. A végeredményt végül a csereként beálló Dusan Vlahovic hajrá beli gólja állította be.

Az Atalanta többször is uralni tudta a mérkőzést, és kétszer is megzörgette a kapufát, de a befejezések nem voltak eléggé pontosak.

„Sajnos ezek a pillanatok csúnyák, és meg kell küzdeni velük, de anélkül, hogy túl nagy súlyt helyeznénk rájuk” – mondta Allegri a Sky Sport Italiának az Atalanta ultráinak Vlahovicra irányuló rasszista skandálásai után.

„A srácok ma nagyon keményen dolgoztak, nehéz meccset nyertünk, március óta az elsőt idegenben, ráadásul egy erős Atalanta ellen.”

Iling-Junior először kezdett és megszerezte debütáló gólját a klub színeiben, alig néhány órával azután, hogy Allegri megerősítette, az angol tehetséget nem engedik el az U20-as világbajnokságra.

„Iling velünk marad az U20-as világbajnokság alatt. Mint minden fiatal játékosnak, neki is vannak hullámvölgyei. Visszatért a sérüléséből, fájt a bokája, és úgy tűnt, mintha a kevésbé tehetséges unokatestvére lenne velünk, de mostanra visszatért, és nagyon jól teljesít.”

„Az első félidő jól indult, aztán elkezdtük lelassítani a mozgásokat, rosszul kezdtünk passzolni, és ez bátorságot adott az Atalantának. A második félidőben többet presszionáltunk, így kimozgattuk őket a pozícióikból.”

„Ez volt az év legmelegebb napja is, és ez sokat kivett mindkét csapatból. A második gólt korábban kellett volna lőnünk, és élesebbnek kellett volna lennünk.”

Az utolsó percekben Allegri és a csereként beálló Paul Pogba között volt egy kis vita az oldalvonal mellett, az edző különösen dühös volt, és vizes palackokat rúgott el.

„Amilyen minőséget képvisel Pogba, azzal nem veszítheti el a labdát ilyen helyzetekben. Azt mondta, hogy lazítsak, de nincs lazítás, abban a pillanatban meg kellett tartanunk a labdát.”

Vlahovic az utolsó pillanatban lőtte a gólt, és csak röviden, ujjal az ajkához emelve reagált az ultrák felé, akik legalább 10 percen keresztül rasszista skandálásokkal célozták meg őt.

Vlahovic sárgát is kapott, ahogyan az Inter csatára, Romelu Lukaku is, aki ugyanezt tette a Coppa Italia elődöntőjében a Juventus szurkolóival, akik rasszista szidalmakkal illették a belga csatárt.

Lukakut felmentették és visszavonták a lapot, így vajon Vlahovicnak is ugyanezt a bánásmódot kellene kapnia, vagy magát a szabályt kellene megváltoztatni?

„Ezt nem az én dolgom megmondani, vannak emberek, akik felelősek ezekért a dolgokért. Csak azt tudom mondani, hogy Dusan bejött és nagyon jól teljesített, de ezeket a rasszista skandálásokat le kell állítani. Nekünk játékosként és edzőként is meg kell próbálnunk figyelmen kívül hagyni őket. Tudom, hogy nem könnyű, de muszáj.”

Az Európa Liga elődöntőjét csütörtökön rendezik a sorozatgyőztes Sevilla ellen.

„A Sevilla egy erős, nagy tapasztalattal rendelkező csapat, akik hozzászoktak az ilyen helyzetekhez, így a legjobb formánkat kell nyújtanunk.”

Forrás(ok): football-italia.net