focivilag

Juventus vs Bíróság

2 perces olvasási idő

Tegnapi napon a Juve egész szezonját befolyásoló ügyekről tárgyaltak és fellebbezésket beszélt át 5 bíró, akik a Napoli elleni Curva Sud bezárásról és a levont 15 pontról tanácskoztak.

A tárgyalás előtt pár nápolyi szimpatizáns (a Napoli Maradona Klubszövetség képviselői) nemcsak kérvényezték, hogy részt vehessenek a tárgyaláson, de a pontlevonás mellett is kiálltak, plusz a 2018/19 és 2019/20-as bajnoki címeket is el szerették volna vetetni a Juvétól, hogy a Napoli kapja meg őket. Ezeket a kéréseket természetesen a bíróság elutasította. 

A tegnapi tárgyalások érdemi része a Napoli elleni szektorbezárással kezdődött, aminek a fellebbezése sikeres volt, a Juventus B-közép ott lehet a most vasárnap tartandó mérkőzésen. Ezt még a szurkolói viselkedés miatt záratta be a FIGC, ám végül a döntést a tegnapi napon eltörölték. 

A másik ügy már ennél komolyabb és súlyabb is, ami az egész idei, és következő Juve szezont is befolyásolja, a tőkenyereség ügye. Mint ismeretes, 15 pontot levontak az Öreg Hölgytől, így csak a 7. helyen áll, és ha nem kapják vissza a pontokat, nagyon nehéz dolguk lesz odaérni a BL helyezések egyikére.

Az eredeti kiírás szerint tegnap délután fél háromkor születik meg a döntés a pontokról, ám ezt először este hét órára tolták ki, végül pedig 5 órányi tárgyalás után a bíróság úgy döntött, hogy a csütörtöki napra halasztják az ítélet meghozatalát. A Juventus ügyvédei bizakodóak, és több forrás is azt sugallja, hogy visszakaphatják az elvett pontokat Allegriék – legalábbis átmenetileg.

Az olasz lapok és szakértők 3 forgatókönyvet vázoltak fel. 

1. A csapat számára a legjobb: az egész büntetést eltörlik, a Juventus visszaugrik a 3. helyre, és ismét nyílt a verseny a BL helyekért, valamint a dobogóért. Így a Milan és az Inter is lecsúszna a BL helyekről, így izgalmas szezon hajrá elé nézünk a Juve, a Roma, a Milan és az Inter között.

2. A pontlevonás megmarad, és a Juventusnak vagy Európa Ligát kell nyernie, vagy egy nagyon komoly hajrát kell produkálnia (az ellenfelek további botladozása mellett), hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában tudjon indulni.

3. Az Olasz Olimpiai Bizottság visszaküldi a fellebbviteli bíróságnak az ügyet, akik vélhetően egy módosított büntetést határoznak meg, így csökkentik a pontlevonás mértékét. Eddig ezt a szcenáriót többen is kizárták, ám most mégis lehetségesnek gondolják.

Bármit is döntenek a bírák, a mai napon közölni fogják velünk.

Forrás(ok): juvefc.com