focivilag

A Juve beáldozná McKenniet

2 perces olvasási idő

Előző nyáron Aurelien Tchouameni már szerepelt az Öreg Hölgy radarján, és a jelek szerint a csapat vezetősége nem tett le a fiatal francia szerződtetéséről.

Végül a Juve az előző mercato során Manuel Locatellit igazolta le, a francia pedig maradt a Monaco egyesületénél.

Mindazonáltal a fiatal játékos ázsiója azóta csak felfelé ment, így a múlt szezonhoz képest mélyebben a zsebébe kell nyúlnia bárkinek, aki el akarja csábítani.

A 21 éves tehetség azóta a francia nemzeti válogatott állandó tagja lett, és kulcsszerepet játszott a Kékek tavaly októberi Nemzetek Ligája győzelmében.

Mindezen okok miatt Tchouameni ára meglehetősen komolyan kilőtt, ráadásul már sokkal nagyobb a verseny az aláírásáért is, ezért a Juve máshol is kénytelen nézelődni.

Mindazonáltal a TuttoJuve értesülései szerint a csapat nem tett le a Monaco sztárjának átigazolásáról.

Ennek érdekében a Bianconeri akár Weston McKenniet is hajlandó lenne feláldozni, akit Fabio Paratici és Antonio Conte is szívesen látna a Tottenham Hotspurnél.

A forrás úgy tudja, hogy a texasi játékosért befolyó átigazolási összeg lenne a kulcs a francia megszerzéséhez.

Ezen kívül a Juventus hajlandó lenne Aaron Ramsey játékjogát is átengedni a nagyhercegségi csapatnak, mint az ügylet része.

Egyelőre nem teljesen tűnik biztosnak, ki is járna igazán jól ezzel az ügylettel, hiszen McKennie egyike a kevés jól teljesítő játékosunknak, mindazonáltal Tchouameni kétségtelenül más szintet képvisel.

Egyelőre azonban érdemes fenntartásokkal kezelni a híreket, hiszen a Juve nagyon ritkán ragadtatja magát komoly igazolásra a szezon közben, emellett pedig a csapat meglehetősen siralmas anyagi helyzete sem indokolja egy ilyen méretű tranzakció létjogosultságát.

Forrás(ok): juvefc.com

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!