focivilag

„A Juve kapta a legerősebb csapatot”

2 perces olvasási idő

Pavel Nedved a mai Bajnokok Ligája sorsolása után tett nyilatkozatában elmondta, hogy a Juventus a legerősebb csoportmásodik csapatot kapta ellenfélül a kiírás nyolcaddöntőjében.

A párosítások azonnal elárasztották a közösségi hálókat, amelyek között több párharc is igazi pikantériának számít. Nedved szerint megvan az esély arra, hogy mindkét mérkőzés után győztesen hagyják el majd a pályát. A cseh legenda hozzátette, hogy Diego Simeone ellen nagyon nehéz dolguk lesz.

„A csoportmásodikok közül a legerősebbet kaptuk, így a döntő még túl messze van, hogy arra gondoljunk. A Bajnokok Ligája ezen szakaszában szükség van a kellő szerencsére is, azonban nagyon erős csapatunk van, akik bárkit képesek legyőzni, illetve az olasz csapatokat sosem szabad alábecsülni.”

„CR7-faktor? Cristiano Ronaldo a Bajnokok Ligája legkiemelkedőbb alakja, amit már számtalanszor bizonyított. Bízunk benne, azonban szükségünk lesz a csapat többi játékosára is. Az Atlético rendkívül kiegyensúlyozott, akik ellen nagyon nehéz játszani. A védekezésük nagyon stabil, ugyanakkor gondot tudnak okozni elől is Griezmann és társai segítségével.”

„Két nagyon nehéz összecsapásra számítok, melyeken kevés gól fog születni, mert kiegyenlített lesz a játék. A Young Boys? Nem szeretünk veszíteni, de sikerült megszereznünk a csoport első helyét, ezért nem bírálhatom a csapat tagjait. Az edző és a játékosok egyaránt szeretnének minden egyes kitűzött célt elérni, de benne van, hogy egy erősebb csapatnak sikerül legyőznie minket.”

Az egykori Juve-legendát arról is megkérdezték, hogy az Inter frissen kinevezett sportigazgatóját, Beppe Marottát viccből fosztotta-e meg a juventino titulustól.

„Nem viccnek szántam. Ez mindannak a megerősítése volt, amit ő mondott. A Juventus Marotta előtt is létezett és ezután is fog, ugyanez vonatkozik rám is. Úgy vélem, hogy kétféle igazgató létezik, az egyik, aki bármely klubnál képes dolgozni, a másik, aki csupán egyetlen oldalon maradva tevékenykedik. Pusztán csak ezért mondtam azt, amit.”

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!