focivilag

A Juve már Locatelli helyettesét keresi

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Manuel Locatelli egyre feszültebb, mivel egyáltalán nem haladnak a tárgyalások a Juventus és a Sassuolo között, és úgy hírlik, a Bianconeri Miralem Pjanic vagy Renato Sanches felé kacsintgat.

A középpályás visszatért nyári szabadságáról, miután az olasz válogatott tagjaként aranyéremmel tért haza az EB-ről, és abban reménykedett, hogy mostanra a két klub már megegyezésre jutott.

Ezzel szemben a Juve továbbra sem változtat az ajánlatán, a játékos elutasít minden egyéb opciót, például az Arsenalt, a Sassuolo pedig nem hajlandó engedni az elképzeléseiből, így kialakult a patthelyzet.

A La Gazzetta dello Sport szerint Locatelli feszült és csalódott, és valószínűleg bele kell törődjön, hogy a Juvés kaland számára csak januárban, de még valószínűbb, hogy csak jövő ilyenkor kezdődhet meg.

Már az előző nyár során is hiába várt, és most is inkább hajlandó még hat hónapot a Sassuolo keretében szerepelni, hogy végre Torinóba szerződhessen.

A Juventus jelenleg “B” terven gondolkozik, ezért például vizsgálják Pjanic visszatérését Barcelonából, egyelőre csak egy 1 éves kölcsön keretében, esetleg kivásárlási opcióval. 

A másik lehetőség a La Repubblica szerint Renato Sanchez, aki bár a portugál válogatottal nem jutott sokáig az EB-n, a Ligue 1-ben szereplő bajnok csapat Lille tagja, így egyáltalán nem volt rossz szezonja.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!