A Juventus Emersont figyeli?
A Juventus állítólag érdeklődik a Chelsea védőjéért, Emerson Palmieriért, akit a jövő nyáron szeretnének leigazolni – számolt be a Tuttosport.
A Zebrák balhátvéd hiányban szenvednek, ugyanis a brazil Alex Sandro mögött nincs ideális biztosíték és nem ritka eset, ha sérülés miatt hiányzik a bekk. Ugyan De Sciglio és Danilo már nem egyszer játszottak baloldali védőként pályafutásuk során, de nem ez az eredeti posztjuk. A torinói újság pedig úgy véli, a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici jelenleg megfigyeli a londoni kékek játékosát.
A 25 éves, Brazíliából honosított olasz válogatott sosem számított első számú balhátvédnek a Chelsea együttesénél. Frank Lampard idei kinevezése óta sem változott sokat a helyzete: mindössze 12 mérkőzésen lépett pályára, de sérülések is hátráltatták.
A korábbi AS Roma játékos 2017 márciusában hivatalosan is olasz állampolgár lett és behívót is kapott egyből. Pechjére a 2017 júniusi Uruguay és Liechtenstein elleni találkozó idejére lesérült, így Andrea Conti helyettesítette a válogatott keretben.
Még Gian Piero Ventura hívta be először, de nem csak ő bízott benne, hanem Roberto Mancini is. Az első meccse az azúrkékekkel még így is váratott magára, mert a 2018 május és június közti válogatott meccseken is sérültet jelentett. A debütálása ugyanebben az évben, szeptemberében jöhetett el. Egy portugálok elleni Eb selejtezőn mutatkozott be, ahol 1-0-s vereséget szenvedtek az olaszok.
Azóta további hat mérkőzésen lépett pályára a válogatottban és két gólpassz van a neve mellett.
Forrás(ok): football-italia.net