A Juventus teljesen vírusmentes
A Juventus megerősítette, hogy az összes COVID-19 teszteredmény negatív lett, így Gonzalo Higuaín és Adrien Rabiot várhatóan ma megkezdik az edzést.
A klub tegnap délután adott ki egy sajtóközleményt, amiben informálják a szurkolókat a keret körül levő koronavírushelyzetről.
„A Juventus játékosai már több napja egyéni edzéseken vesznek részt kiscsoportokban, miközben tartják a távolságot. A FIGC Orvosi Közgyűlése által kiadott előírásokat betartva, tegnap az egész csapaton teszteket hajtottak végre, és mindegyik negatív lett; a következő napokban az edzés nagyobb csoportokban fog folytatódni.”
Blaise Matuidi – aki márciusban elkapta a vírust – és Sami Khedira is részt vett az edzéseken.
A Corriere dello Sport szerint ez azt jelenti, hogy Higuaín és Rabiot is visszatérhet az edzőközpontba. Ők ketten a többiekhez képest később érkeztek vissza külföldről, ezért karanténba kellett vonulniuk. A korlátozásokat azonban módosították nemrég, így teljesen tisztázottak, ha két negatív tesztet produkálnak 48 órán belül. Ugyanezt a technikát alkalmazta a Milan Zlatan Ibrahimovic esetében, aki Svédországból tért vissza.
Forrás(ok): football-italia.net