‘A nyomás folytonos, a részeddé válik’
A Juventus csapatkapitánya, Giorgio Chiellini szerint az Inter ugyanúgy versenyben van a bajnoki címért az újrakezdett szakaszban is.
A 35 esztendős védő 15 éve tagja a Juventusnak, és elmondása szerint a poklot és a mennyet is megjárta ezidő alatt.
„Ez a rengeteg idő a részeddé válik. Szerencsésnek mondhatom, hogy részem volt benne. De közben rá kell jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű” – mondta Chiellini a Corriere dello Sportnak.
„A Juventus kötelez téged, a nyomás folyamatos, ebben a 15 évben éltem a mennyben, aztán a pokolban és újra a mennyben.”
A csapat jelenleg a pénteki Coppa Italia elődöntő visszavágójára készül a Milan ellen.
Chiellini nyolcszor lett olasz bajnok és négyszer nyerte meg mind az olasz kupát, mind a szuperkupát, de a Bajnokok Ligája trófea még várat magára.
„Jobb az, ha bejutsz a döntőbe és elbuksz, mintsem előbb megállni. Kiestem én már a legjobb 16 között és a csoportkörben is, és egyik se volt túl kellemes.”
Chiellini szerint veszélyes lenne lenézni az Intert, és figyelmeztette a Lazio együttesét, hogy a csodálatos utazásuk hamarosan véget ér.
„Miért írja le mindenki az Intert? Ismervén az edzőt és a játékosokat, én nem hagynám ki őket a versenyből. Egy őrült, mini-bajnokságban 9 pont semmiség. Ha megverik a Sampdoriát, a különbség 6 pontra csökken. Persze, a Lazio egy remek kalandban vesz részt, Luis Alberto, Milinkovis-Savic és Immobile is költőien, mesésen szerepelnek. Élvezzék csak, de ne a végsőkig.”
Chiellini 509 mérkőzésen ölthette magára eddig a zebracsíkos mezt, és az egyik legjobb hátvédként tartják számon az egész világon.
„A védelem baloldalán kezdtem, de szenvedtem a védekezéssel. Túl sok energiát fektettem a támadásba. Amikor középre kerültem, azonnal tudtam, hogy ez az én igazi helyem. A fiatal védők mind csodásabbak, mint én.”
Forrás(ok): football-italia.net