Allegri Perint akarja
Mattia Perin állandó lehetőséget szeretne, míg Massimiliano Allegri csak a másodhegedűst szerepkört szánná rá, Wojciech Szczęsny mögött.
Miután Gigi Buffon visszatért a Parmába, szükséges egy őt pótló személy. Ez kissé fejtörést okoz a vezetőségnek, hiszen nincsenek a lehetőségek rendesen felkutatva.
A Bianconeri érdeklődött a brazil, Diego Alves (Flamengo) és az argentin Sergio Romero (Manchester United), míg Emil Audero is visszatérhet a Sampdoriából, aki teljes mértékben Juventus nevelés.
Az utóbbi napokban azonban befejeződtek a keresgélések, hiszen Mattia Perin visszatért kölcsönből, a Genoa csapatától. Massimiliano Allegri pedig őt szeretné második számú kapusnak.
Ismeri a környezetet és már dolgozott Allegrivel, valamint Szczęsnyvel is. A stafétabotot majd akkor veheti át, ha a lengyel hálóőr lesérült vagy épp pihen.
Az Il Calciomercato.com úgy tudja, hogy az Öreg hölgy határozott a Perinnel való folytatásra, de a játékos nem feltétlen szeretne visszatérni Torinóba.
Perin 2020 januárjába tért vissza másfél évre, ahol végig ő volt a kezdő kapus.
A hírek szerint a 28 éves játékos egy olyan csapatban szeretné folytatni a karrierjét, ahol továbbra is ő lehet a főszereplő a védelem mögött.
A Genoa reménykedik benne, hogy továbbra is kölcsön tudja venni az olasz kapust, mivel 2022 júniusában végleg lejár a szerződése a Juventussal. A Genoa mellett, még a Fiorentina is érdeklődik a korábbi válogatott kapusért.
Forrás(ok): football-italia.net