Bonucci látta a spiritot
Leonardo Bonucci látta a spiritot a Juventus keretében a tegnapi, AS Roma felett aratott 2:0 arányú győzelem alkalmával, és biztosított mindenkit, hogy nem súlyos a sérülése.
A Bianconeri 10 mérkőzést nyert meg 11 összecsapásból 2021-ben, és ezzel egészen a harmadik helyre kapaszkodott fel a címvédő a tabellán.
A tegnapi mérkőzésen is hozták az elvárhatót, és Cristiano Ronaldo, valamint Roger Ibanez öngóljával győzedelmeskedtek hazai pályán a Farkasok ellen.
“Ezeken a mérkőzéseken lehet látni a spiritot a kereten” mondta Bonucci a Sky Sport Italiának.
“Tudtuk, hogy a Roma sokat fogja birtokolni a labdát, próbálja majd széthúzni a pályát és sokat járatni a játékszert. Tudtuk, hogy nehéz lesz, és szükség lesz az elszántságra és önfeláldozásra, hogy állni tudjuk a nyomást, és akkor lecsapni, amikor kell.”
A csapat egyetlen idei veresége az Inter elleni 2:0 volt a Serie A-ban.
“Úgy gondolom, az Inter elleni összecsapás volt a legrosszabb teljesítményünk ebben a szezonban. Azonban a csapat választ adott a kétkedőknek, csakúgy, mint a Mister, egyesített minket az a mérkőzés, és ki tudtuk zárni a külvilágot.”
“Szerencsések vagyunk, hogy gyakorlatilag azonnal vissza tudtunk vágni nekik a pályán pár nap elteltével, így mindent magunk mögött hagyva már a helyes úton járunk. Most így már mi vagyunk előnyben, és oda fogunk érni a végén.”
Bonucci izomproblémák miatt idő előtt elhagyta a pályát, azonban megnyugtatott mindenkit, hogy jól van.
“Szúró érzést éreztem, semmi komoly, azonban látva, hogy még bőven van cserénk, úgy gondoltam, jobb, ha inkább lejövök a biztonság kedvéért.”
Forrás(ok): football-italia.net