focivilag

Chiellini: „A Juve a pályán válaszol”

2 perces olvasási idő

Giorgio Chiellini a Cagliari elleni győzelmet követően kiemelte, hogy csapata a pályán ad válaszokat, s azt is elárulta, hogy hogyan állnak neki a szezon hátralévő részének a BL-kudarcot követően.

A Juventus kedden kiesett a Bajnokok Ligája idei kiírásából, miután a nyolcaddöntőben idegenben szerzett több góllal jutott túl rajtuk az FC Porto együttese.

Tegnap pedig már a bajnokságban léptek pályára Chielliniék, ahol sima, 3-1-es idegenbeli győzelmet arattak a Cagliari ellen. A meccs hőse az a Ronaldo volt, akit a BL-ből való kiesést követően a leginkább kikezdtek a médiában. Most viszont mesterhármast lőtt a szardíniai csapatnak. A mérkőzés után azonban nem volt hajlandó interjút adni a Sky Sport Italia munkatársainak, így helyette Chiellini állt a kamerák elé.

„Nekünk, védőknek mindig jobb érzés 3-0-ra nyerni, mint 3-1-re, de most csendben kell maradnunk, össze kell tartanunk és bebizonyítani, hogy továbbra is hiszünk a sikerekben. Komoly teszt volt ez a mai találkozó, rátalálnunk a kiegyensúlyozottságra, amely idáig hiányzott a szezonunkból” – kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát a csapatkapitány.

„Tiszteljük az Intert, de most csak a saját eredményeinkre fókuszálunk. Amint elérkeztünk a szezon végéhez, meglátjuk hányadán állunk, de jelenleg csak a soron következő találkozóra szabad figyelnünk.”

A BL-kiesést követően néhány idősebb játékost is megtalált a média, miután egyikük sem állt kamerák elé a találkozót követően.

„Az öltözőben beszéltünk. Ez most nem az a pillanat, amikor túl sokat kellene beszélnünk, az erősségünk mindig is az volt, hogy a pályán adtunk válaszokat” – folytatta interjúját a veterán védő.

„Úgy gondolom, hogy ha sikerül megtartanunk ezt az egységességet, akkor jók leszünk. Most van egy teljes hetünk felkészülni, aztán a válogatott szünet alatt remélhetőleg a hiányzók is visszatérhetnek. Igyekszünk minden helyzetben meglátni a pozitívumot: most több időnk van kielemezni, hogy miként fejlődhetünk tovább.”

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!