focivilag

Chiellini: „A válogatottal minden olyan könnyűnek tűnik”

2 perces olvasási idő

Az olaszok csapatkapitánya, Giorgio Chiellini vezérletével már Törökország és Svájc ellen is 3-0-ás sikert arattak az idei Eb-n, és még vár rájuk egy Wales elleni csoportmérkőzés.

Kisebb interjút adott a Juventus ikonja, az olasz válogatott hivatalos social media oldalán.

„Célunk, hogy mindig győzzünk. Meg kell találnunk a tökéletes egyensúlyt a lelkesedés, a nyugalom és egy csipetnyi őrültség között, anélkül, hogy túl nagy nyomást helyeznénk saját magunkra, azáltal, hogy mindenáron gólt szerezzünk. A csapat olyan teljesítményt nyújt, amivel minden olyan könnyűnek tűnik, majdhogynem fáradtság érzete nélkül játsszuk le a mérkőzéseinket. Ezt az utat kell folytatnunk.”

„Amikor az Azzurri mezét hordod, egyik Serie A csapatot sem reprezentálod, csakis Olaszországot és az egész nemzetet. Ez rengeteg felelősséggel jár, amit kár is lenne tagadni, és ezt érezzük minden egyes körülöttünk levő embertől. Az, hogy ez már a negyedik Európa bajnokság, amin szereplek, lehetővé teszi számomra azt, hogy a korábban tapasztalt feszültség nélkül élvezhessem ezt a tornát.”

Szóba jött az is, hogy ki a hangulat -és zenefelelős a csapatban.

„A DJ-k szerepkörét Lorenzo Insigne és Alessandro Florenzi tölti be. Rengeteg nápolyi dal szerepel benne, amiknek a refrénjét meg kell tanuljam, hogy részese lehessek a bulinak…”

A 36 éves középhátvéd immáron 109-szeres olasz válogatottnak mondhatja magát.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!