focivilag
Chiellini

Chiellini: „Nem rejtőzhet el az Inter és a Napoli sem”

2 perces olvasási idő

Giorgio Chiellini elismerte, hogy a csapat jelenleg alakulóban van Sarri vezérletével, de szerinte az Inter és a Napoli együttesét sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert esélyük van a végső győzelemre.

Max Allegri öt éves sikerszériáját követően ezt a szezont már egy új olasz edzővel, Maurizio Sarrival kezdte meg a Bianconeri.

„Minden edzőnek megvan a stílusa. Allegri más volt, mint Conte és Sarri is különbözik Allegritől” – kezdte a Tuttomercatowebnek adott nyilatkozatát Chiellini.

„Igyekszünk minél előbb megérteni a kéréseit. Még mindig alakulóban van a csapat, de ez nem baj, hiszen csak az olasz bajnokság kezdődik ilyen későn, augusztus végén. A következő héttől mentálisan és fizikálisan is egy fokozattal feljebb fogunk kapcsolni.”

A Juventus zsinórban nyolc bajnoki címet zsebelt be idáig, de most egy új edzővel kell nekivágniuk a szezonnak, ahogyan a Internek is új vezetője van Antonio Conte személyében.

„Szerintem tavaly egy olyan kerettel rendelkezett az Inter, amely esélyes volt a bajnoki címre, idénre pedig még tovább erősödtek. Úgy vélem, hogy nagyon kicsi a különbség köztünk és az Inter valamint a Napoli csapata között.”

„Nagy nyomás fog ránk helyeződni, de ugyanez igaz az Interre is, mert rengeteg pénzt költöttek az átigazolási szezonban, így most nem bújhatnak el és nem álcázhatják, hogy nem győzelemre számítanak idén. Ugyanez igaz a Napolira is, így három olyan csapat vág neki a szezonnak, amely a végső győzelemre hajt.”

Idén a Juventus legnagyobb igazolása Matthijs de Ligt volt, akit az Ajaxtól vásárolt közel 80 millió euróért.

„Ő volt a legfelkapottabb védő Európában, így a Juventus jól tette, hogy lecsapott rá, mert az elkövetkezendő években biztosan fejlődni fog még. Kiváló játékosokat igazoltunk, akik tovább növelik a csapatban rejlő potenciált, de végül mindig azon múlik, hogy a mindennapi munkát milyen keményen és elszántan végezzük a céljaink elérései érdekében.”

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!