Chiesa és McKennie bevethető
Federico Chiesa és Weston McKennie játékára is számíthat Andrea Pirlo a vasárnap este megrendeződő 238. Derby d’Italián.
Az Il Corriere dello Sports jelentései alapján Paulo Dybala felépülése még későbbre várható, ezáltal biztos nem játszik az Inter ellen. A védelemből is biztosan lesz hiányzó: Matthijs de Ligt továbbra is a koronavírussal bajlódik.
A COVID-19 tesztre szintúgy pozitívan reagáló Alex Sandro és Juan Cuadrado párosa még egyszer átfog esni a vizsgálatokon. Pirlo reményei szerint véget érhet az izolációjuk, így ismét a rendelkezésére állhat a két szélsőbekk, akár már a közelgő rangadón is.
A Sassuolo elleni bajnoki folyamán, Weston McKennie-nek idő előtt cserét kellett kérni. Kezdőként lépett pályára, azonban a 19. percben kisebb izomsérülést szedett össze. Az amerikai középpályás mellett Federico Chiesa is kihagyta a Genoa elleni hétközi kupafordulót. Ő is a vasárnapi bajnokin szenvedett kisebb bokasérülést. Az olasz újság viszont úgy tudja, hogy a milánói kék-feketék ellen már a korábbi Fiorentina szélső is ott lehet.
Vasárnap este 20.45-kor csap össze a két talján gigász. A zebrák játszanak idegenben, és győzelem esetén egy pontra megközelíthetik a Nerazzurit a tabellán.
Forrás(ok): football-italia.net