focivilag
Federico Chiesa a Juventusban

Csak öten érinthetetlenek a Juventusnál?

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

A La Gazzetta dello Sportnál úgy vélik, hogy mindössze öt olyan játékos van jelenleg a Juventusnál, akiket semmiképpen sem szeretnének értékesíteni a nyáron, ám Cristiano Ronaldo nincs köztük.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Tuttosport szerint többen is Angliába távozhatnak, valamint arról is, hogy az Il Corriere dello Sport hogyan látja Pirlo jövőjét a Juventusnál.

Most a harmadik nagy olasz sportnapilap beszámolója pedig azt taglalja, hogy a Juventusnál már a jövőt tervezik, miután kiestek a Bajnokok Ligájából és gyakorlatilag a bajnoki cím is látótávolságon kívülre került március közepére.

A Gazzetta szerint öt érinthetetlen játékos van jelenleg a Juventus keretében: Federico Chiesa, Dejan Kulusevski, Matthijs de Ligt, Arthur és Danilo. Rajtuk kívül mindenkiért meghallgatják a beérkező ajánlatokat, s vannak olyanok is, Gigi Buffon és Chiellini személyében, akiknek lejár a szerződésük.

Bár a klub sportigazgatója folyamatosan azt kommunikálja, hogy szeretnék megtartani Ronaldót, a portugál évi 30 millió eurós fizetése mellett nem biztos, hogy teljesen elzárkóznak az esetleges távozásától.

Ugyanakkor, ha nem találnak egy olyan csapatot, amely hajlandó lenne hasonló fizetések mellett leigazolni Ronaldót, akkor nagy valószínűséggel Paulo Dybalának távoznia kell. Az argentin szerződése egyébként 2022 júniusában jár le, s idén alig lépett pályára sérülései miatt.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!