Demiral az egyik feláldozható?
A Calciomercato írta meg, hogy a Juventus több játékosától is meg akar válni a nyár folyamán, Demiral is köztük lehet.
A török védő 2019-ben csatlakozott az Öreg Hölgyhöz annak érdekében, hogy a kiöregedő középhátvédeket, Giorgio Chiellinit és/vagy Leonardo Bonuccit pótolja.
A fiatal védő az egyik legkeményebb és legjobb hátvéd az olasz ligában, mégse kapott annyi játéklehetőséget, mint várta. A szezon során többször felröppent a hír, hogy távozni akar, ha nem tudnak több játékpercet biztosítani neki.
A Juventus pedig elég nehéz pénzügyi helyzetbe került – hasonlóan több nagy csapathoz – a pandémia miatt, ezért döntés előtt áll. Ha meg akarja tartani kulcsjátékosait, meg kell válnia néhány olyantól, akiért pénzt kaphat. Nem mellesleg a fizetéseket is át kell számolni és alakítani a nyáron.
Demiral pedig egyike azoknak, akik nem voltak stabil kezdők – sőt, cserék is alig – ebben az idényben, s mégis jó pénzt kaphat érte a klub.
Helyére pedig olyan fiatal védők érkezhetnek, akiknek fizetési igénye alacsonyabb, és elfogadják a másodhegedűs szerepet is.
Forrás(ok): juvefc.com