Dybala a Roma ellen visszatérhet
Paulo Dybala jelenleg az izomsérüléséből lábadozik, de a Juntus stábja reméli, hogy az október 17-én megrendezésre kerülő Roma elleni meccsen már bevethető lesz.
Az argentin támadó szeptember 26-án könnyezve hagyta el a pályát szeptember 26-án, amikor a Sampdoria elleni találkozó első félidejében sérülést szenvedett.
A játékosnak ki kellett hagynia a Chelsea elleni Bajnokok Ligája mérkőzést illetve a Torino elleni rangadót, de csapata mindkét mérkőzést megnyerte 1-0-ra.
A Sky Sport Italia értesülései alapján a vártnál jobban halad a felépülése és ma már elkezdte az edzést a Continassában. A klub elsődleges célja, hogy a Roma elleni összecsapásra bevethető legyen a játékos október 17-én.
Jól kezdte a szezont a La Joya, aki három gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki az első hat mérkőzésen a bajnokságban illetve a BL-ben.
A visszatérése mellett egy másik jó hírről is beszámolt a lap, amely szerint közel a megállapodás a csatár új szerződésével kapcsolatban, így évi 10 millió eurót kereshet majd Dybala a Juvéban.
Forrás(ok): football-italia.net