Gosens lenne a megoldás?
Sajtóhírek szerint a Juventus figyeli az Atalanta hátvédje, Robin Gosens teljesítményét, ő lehet az egyik célpont a nyáron, hiszen a csapatban hiányposztnak számít a szélső védő pozíció.
A Bianconerinek csak Alex Sandro maradt, az egyetlen igazi balhátvéd, aki pedig már többször is sérüléssel bajlódott a szezonban, De Sciglio kidőlésével pedig odáig fajult a helyzet, hogy egyetlen igazi szélső hátvéd maradt a keretben.
Most a Corriere Torino hozta fel a témát, hogy a csapat megpróbál megoldást találni a problémára, ezért figyelték már januárban Kurzawát, és még azt is fontolóra vették, hogy visszahívják kölcsönből Luca Pellegrinit.
Ezúttal az Robin Gosens nevével rukkolt elő a sajtó, mint lehetséges megoldás, akinek remek szezonja van, ugyanakkor a vezetőség fel akarja mérni a helyzetet, beilleszthető-e a német játékos egy négyvédős rendszerbe, amitől Sarri biztosan nem fog eltérni.
Gosens komoly feladat előtt áll tehát: a hétvégén éppen a Juventus ellen bizonyíthat, s akár utána már a tárgyalások is megkezdődhetnek, írja a lap.
Forrás(ok): juvefc.com