focivilag

Ha nincs VB, nincs tovább?

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Olasz sajtóértesülések szerint Giorgio Chiellini könnyen visszavonulhat, ha az olasz válogatott nem jut ki a 2022-es katari rendezésű világbajnokságra.

A Juventus és az olasz válogatott kapitányának 2023-ban jár le a szerződése, amelyet az idei EB-győzelem után újított meg az olasz rekordbajnokkal annak reményében, hogy részt vegyen hazája válogatottjával a jövő évi világbajnokságon.

Az Azzurri azonban megnehezítette a dolgát azzal, hogy selejtezőcsoportjának utolsó mérkőzésén nem győzedelmeskedett, így kénytelen pótselejtezőt játszani. Roberto Mancini fiai először Észak-Macedóniával néznek majd farkasszemet és ha sikerrel veszik az akadályt, abban az esetben Portugáliával vagy Törökországgal találkoznak.

A La Gazzetta dello Sport úgy véli, hogy a pótselejtezős szereplés nagyban befolyásolhatja a veterán védő pályafutását, aminek hangot is adott az ismert olasz lap.

„Az az érzésünk, hogy nagyon sok fog múlni a márciusi selejtezőn.”

A 37 esztendős játékos 546 alkalommal lépett pályára a Juventus, és 114-szer pedig az olasz válogatott mezében. Idén nyáron ő volt az Európa-bajnok olasz együttes csapatkapitánya, aki kiváló teljesítményével járult hozzá válogatottja sikeréhez.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!