Három PL klub figyeli Ramsey-t
Aaron Ramsey olasz kalandja eléggé csúfos véget ért mind a játékos, mind a klub számára.
A walesi játékos az Arsenaltól szerződött a Bianconerihez 2019-ben, ingyen, mint az angol bajnokság egyik legjobb középpályása.
A Juve úgy látta, hogy komoly verseny van Aaronért, ezért igen csábító ajánlatot tett le az asztalra.
A klub részéről nem is volt probléma a szerződés anyagi részének teljesítésével, azonban a játékos teljesítménye finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után.
A középpályás mára olyan játékossá vált, akit a Juve gondolkodás nélkül elenged, amennyiben érkezik érte normális ajánlat, és úgy tűnik, a Premier Leauge-ből lennének is érdeklődők.
A calciomercato.com szerint a PL-be való visszatérés a játékosnak sem lenne ellenére, és három klub van, akiket komolyan fontolóra venne: az Arsenal, a West Ham és a Crystal Palace.
Az Arsenalnak hasonlóan gyenge a középpályája, mint a Bianconerinek, így rájuk fér az erősítés.
Rasmey a szurkolók nagy kedvence volt az Emirates-ben, és van rá esély, hogy elfogadják a visszatérését.
A West Ham szintén erősíteni szeretne, mivel a következő idényben az európai kupaporondot biztosító helyezés elérése a cél.
A játékos állítólag a Crystal Palace-t is figyelembe veszi, azonban karrierje szempontjából ez a csapat komoly visszalépés lenne, így valószínűleg csupán sokadik opcióként számol velük.
Forrás(ok): juvefc.com