Hét játékos is büntetésre számíthat
Hét játékos is elhagyta a Juventus buborékát hétfőn, mindannyian bünetésre számíthatnak emiatt.
A két koronavírusos eset miatt a komplett Juventus-stáb, tehát a játékosok is, karanténba került, egy úgynevezett buborékba. Több olasz sajtóértesülés szerint pedig többen megelégelték ezt, és elhagyták a buborékot.
Gianluigi Buffon és Merih Demiral úgy döntött, hogy elhagyják a tábort és haza térnek családjaikhoz, míg másik öt játékos saját válogatottjához utazott.
Bentancur, Cuadrado, Danilo, Dybala és Ronaldo azért hagyta ott a buborékot, hogy nemzeteik színeiben játszhasson.
A jelentés szerint az Öreg Hölgy semmit nem tehetett azért, hogy megakadályozza őket, hiszen, miután a játékosok távoztak, onnantól már saját felelősségükre tették mindezt.
Mindezt a Juventus vezetősége közölte a megfelelő szervekkel. Roberto Testi nyilatkozta a Corriere di Torinónak, hogy szerinte semmi komolyra nem kell számítani, ha magán géppel elutaztak a játékosok, maximum kifizetnek némi büntetést, ami valószínűleg egyik játékosnak sem fog gondot okozni.
A többiek továbbra is izoláltan eddzenek. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Mancini várta már a játékosokat a közös, válogatott edzésre, de jól tudja, hogy a Juventus olasz válogatottjai csak aztán érkezhetnek meg, hogy a protokollban leírtaknak megfeleltek.
Forrás(ok): football-italia.net