„Higuain számára a Juve a mennyország”
Giorgio Chiellini visszaemlékezett a pillanatra, amikor 2016-ban Gonzalo Higuain a Juventushoz került a Napolitól és azt mondta, hogy a paradicsomba került.
Higuain 63 gólt szerzett a Juve első csapatában három szezon alatt, de összességében a karrierjét több fontos mérkőzésen kihagyott helyzet is jellemezte illetve olyan pillanatok, amikor túlságosan elragadtatta magát a pályán.
„Gonzalo egy jó kiállású fickó. Nagyszerű, nagy elvárásokkal rendelkező, de nagyszerű srác: mindig éreznie kell a bizalmat maga körül” – írta Chiellini az önéletrajzi könyvében.
„Imádom őt, kedvelem a latin virtusát. Ő a csapattársam, aki nagyon érzékeny tud lenni: emiatt képes nagyon felpörögni, néhány meccsen talán túlságosan is.”
„Ugyanakkor mindannyian a saját utunkat járjuk be. Azokból az alapokból tudunk dolgozni, amiket a szüleinktől kaptunk. Ez azt jelenti, hogy sokat tehetünk, de nem mindent, mivel a beidegződéseink miatt mindannyian cipelünk egy súlyt magunkkal.”
„Emlékszem Higuain első napjaira Torinóban. El tudott menni meginni egy italt és talán csak 1-2 szelfit kértek tőle.”
„Ez maga a paradicsom! Gonzalo minden nap ezt ismételte. A mennyország, ami azért van, mert a Juventus tényleg olyan, mint egy család.”
Forrás(ok): football-italia.net