Juninho: „A Juve a favorit”
Az Olympique Lyon legendája, Juninho és a jelenlegi edzője Rudi García is nyilatkozott a sorsolás után.
Juninho jelenleg a sportigazgató a francia klubnál és úgy véli, hogy az olasz csapat számít az egyértelmű esélyesnek.
„A kemény munka és minőség keveréke a Juve. Egy nagyon erős csapatról beszélünk, ahol Cristiano Ronaldo is játszik, aki a futballtörténelem legjobb játékosai közé tartozik.”
„Szilárd védelem, kreatív középpálya és halálos támadósor jellemzi őket.”
Az első mérkőzés február 26-án rendeződik Lyonban, míg a visszavágóra március 17-ig kell várni.
„A Bianconeri a favoritok, nem akarom azt mondani, hogy már most elveszítettük a mérkőzést. De egy tökéletes napra van szükségünk, hogy nyerhessünk. A kapusunknak mindent ki kell védenie és az összes helyzetünket ki kell használni.”
A Lyon edzője is ejtett pár szót a sorsolás után:
„Mindig jó, ha a Föld legjobb játékosai ellen játszhatunk. A Juventusnak van az egyik legjobb védelme Európában” – a korábbi AS Roma tréner nyilatkozott a Lyon hivatalos Twitter oldalán.
„Boldogok vagyunk, hogy játszhatunk Cristiano Ronaldo ellen. Miralem Pjanic is egy minőségi játékos. Technikailag nagyon erős és komoly fegyver a Juventus számára. Maurizio Sarri egy jó edző, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik.”
„A sérülések ellenére, tovább kell lépnünk. Nincs időnk pánikolni.”
Memphis Depay, Jeff Reine-Adélaïde és Leo Dubois is sérült. A jobbhátvéd Dubois januárban térhet vissza, de a két kulcsember Depay és Adélaïde már ebben a szezonban nem léphetnek pályára.
A Juventus és a Lyon legutóbb a 2016-2017-s szezonban találkoztak még a BL-csoportkörben. A zebrák 1-0-ra nyertek idegenben, míg hazai pályán 1-1-s döntetlen született.
Forrás(ok): football-italia.net