Juve az esélyesek között
Beppe Marotta – Nem szabad letagadnia a Juventusnak, hogy az idei szezonban a Bajnokok Ligája végső győzelmére esélyesek között van.
Mint ismert, a Juventus a Paul Pogbával felálló Manchester Uniteddel, a Valenciával és a Young Boys-zal került egy csoportba a legrangosabb európai kupasorozatban.
„Mindig ugyanazt mondják a sorozat ezen szakaszában: ez egyszerű lesz, de ez mindig rajtunk múlik” – mondta a Juventus igazgatója, a Sky Sport Italianak. „A presztízsükre való tekintet nélkül állítom, hogy motiváció és határozottság szempontjából komoly ellenfelekkel találkozunk, rajtunk múlik, hogy mi lesz. Ebben a sorozatban egyetlen eredmény is döntő jelentőségű lehet, emiatt pedig sohasem lankadhat a figyelmünk. Nem tudom, hogy mi vagyunk-e az esélyesek, de azok között vagyunk és ezt nem rejthetjük véka alá. Ronaldo leigazolása rendkívüli lépés volt, amelyet személyesen Agnelli harcolt ki. Emelni akartuk a csapat kvalitását, hogy megvalósítsuk álmunkat, amely remélem, hamarosan valósággá válik.”