Mega Juve-Milan üzlet?
Egy megaüzlet van a pakliban a Juventus és a Milan között, ami érinti Leonardo Bonuccit, Gonzalo Higuaínt, Mattia Caldarát, Mehdi Benatiát és Marko Pjacát is, közli a Gazzetta dello Sport.
Az olasz napilap úgy tudja, eddig sosem látott mennyiségű játékoscserére kerülhet sor a két Serie A-s klub között, habár van még előtte pár megoldandó feladat.
A Rossoneri kapitányát, Leonardo Bonuccit erősen összekötik a San Siróból való távozással, és a Manchester United lehet az úticélja. Ennek ellenére az elmúlt napokban olyan sztorik láttak napvilágot, miszerint az olasz válogatott játékos preferált lehetősége inkább a Torinóba való visszatérés lenne – egy évvel azután, hogy elhagyta azt.
Eközben Higuaín vélhetően lényegesen kevesebb szerephez jutna az Öreg Hölgynél Cristiano Ronaldo Real Madridtól történő érkezése miatt. Őt is, csakúgy, mint Bonuccit, összeboronálták a Premier League világával, mivel az egykori Napoli edző, Maurizio Sarri szívesen leigazolná a Chelseabe. A Diavolo szintén érdeklődik a támadó iránt, és állítólag már fel is ajánlott az argentinnak egy négyéves szerződést, hogy a Serie A-ban maradhasson, viszont a két klub között még nincs megegyezés.
Hogy tovább bonyolítsák az ügyet, a Gazzetta arról is beszámol, hogy a Milan az egykori Atalanta védő, Caldara iránt is érdeklődést mutat. A középhátvéd épphogy befejezte a kétéves kölcsönszerződését a La Deánál, és habár sosem játszott a Juve első csapatában, a Bianconeri látja a potenciált benne, és nem szívesen engednék elmenni. Állítólag tegnap tárgyalások kezdődtek el Caldara ügynöke és a Juve igazgatója, Beppe Marotta között, az ügyet az új Milan általános menedzser, Leonardo felügyeli, és alig várja, hogy nyélbe kössék az üzletet. Mivel Caldarát marasztalni akarják, a Juve inkább Benatiát vagy Pjacát ajánlaná fel, hogy olcsóbban megszerezhessék Bonuccit.