Morata és Dybala kihagyja a Chelsea elleni mérkőzést
Massimiliano Allegri megerősítette, hogy mind Paulo Dybala, mind Alvaro Morata kénytelen lesz kihagyni a Juventus soron következő mérkőzését a Chelsea ellen.
A Bianconeri a héten a BL címvédőjét fogadja, és ez a fejlemény nem igazán segített a csapat eddig sem acélos esélyein a londoni Kékek ellenében.
Allegri meglehetősen idegesen nézte végig, ahogy Dybala könnyek között bicegett le a pályáról, miután megszerezte a vezetést a Juventusnak a Sampdoria ellen.
Ezzel Morata maradt a fő gólfelelős a pályán, azonban a spanyol is cserét kért, miután úgy tűnt, combhajlítójával akadt probléma a második félidőben.
Mindkét játékosra orvosi vizsgálatok várnak annak érdekében, hogy megállapítsák, mennyire súlyosak a sérülések, és hogy mennyi ideig lesznek harcképtelenek, azonban Allegri megerősítette, hogy a Chelsea elleni mérkőzés még túl korai lenne bármelyiküknek is a játékhoz.
“Sem Dybala, sem Morata nem fog játszani a Chelsea vagy a Torino ellen, ez biztos. Most csak abban reménykedhetünk, hogy a válogatott szünet utáni időszakra már bevethetőek lesznek.” mondta a Mister a Football Italiának.
“Sajnos ez is a játék része, mennünk kell tovább.”
Dybala és Morata eddig három-három gólnál járnak a Juventus idei tétmérkőzésein. A Bianconeri szurkolói számára most csak a reménykedés marad, hogy nem estek ki túl sok időre, mivel az további komoly gondokat okozhat a csapat háza táján.
Forrás(ok): juvefc.com