Nedved: „Lehetett volna rosszabb is”
A Bianconeri a Lyon csapatával csap majd össze a továbbjutásért a legjobb tizenhat között az idei Bajnokok Ligája kiírásában. Pavel Nedved a mai sorsolás után elmondta, hogy az alakulhatott volna kedvezőtlenül is a Juventus számára, majd pedig óvatosságra intett.
A klub alelnöke jelen volt a sorsolásnál a franciaországi Nyonban. A Juventus a francia bajnokságban jelenleg nyolcadik helyen lévő csapattal küzd meg a legjobb nyolc közé jutásért.
„Lehetett volna rosszabb is.” – nyilatkozta a Sky Sport Italiának.
„Nem panaszkodhatunk a Lyon miatt, boldogok vagyunk, még akkor is, ha mindig óvatosnak kell lenni a Bajnokok Ligájában.”
„Nem az számít ki az ellenfél, hanem az aktuális forma, amikor ellenük játszunk.”
Nedved hozzátette, hogy végig versenyben akarnak maradni a sorozatban, de ezt még nem nevezné megszállottságnak.
„Nem kell megszállottságnak lennie!” – mondta a cseh legenda.
„Számunkra ez egy konkrét cél. Ugyanazt a szintet érezzük magunkban, mint a többi csapat, akiknek szintén az a célja, hogy felemelhessék a trófeát.”
Forrás(ok): football-italia.net