„Nehéz lesz pótolni a világ legjobb kapusát”
A Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta megerősítette a Witselt körülölelő pletykákat, valamint Buffon örököséről, a horvát csatárpáros helyzetéről és Marchisio visszatéréséről is beszélt.
A belga középpályás Bianconerihez való csatlakozása az átigazolási időszak utolsó napján hiúsult meg, miután a Zenit nem talált a helyére senkit.
Marotta ugyanakkor azt kizártnak tartja, hogy az Inter játékosát, Marcelo Brozovic-ot meg akarná szerezni a Juventus, mert inkább Witsel a fő célpont, akinek a szerződése jövő nyáron jár le.
„Minden játékost nyomon tudunk követni. Witsel könnyebb helyzetben van, mert nyáron lejár a szerződése. Januárban vagy júniusban megpróbáljuk megszerezni.”
Marottát a Juventus Bajnokok Ligája-beli esélyeiről is faggatták.
„A védelmünk az erősségünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, javult a csapat és a klub is sokat fejlődött. Megdupláztuk a bevételünket és drága beruházásokat hajtottunk végre annak érdekében, hogy még magasabbra tehessük a lécet. Minden meg fogunk tenni a Serie A-ban és a bajnokok Ligájában is, aztán majd meglátjuk, hogy alakul.”
Beppe azt sem rejtette véka alá, hogy nagyon nehéz lesz pótolni a világ egyik legjobb kapusát, Gigi Buffont visszavonulását követően.
A 38 éves hálóőr 2001-ben a Parma együttesétől csatlakozott a Bianconerihez és a kiválását a klubnak és az válogatottnak is helyén kell kezelnie, mert nem lesz könnyű a pótlása.
„Buffon örököse? Nagyon nehéz pótolni a futballtörténelem legjobb kapusát. Próbálunk egyre közelebb jutni a megoldáshoz, hogy hasonló szintű helyettest találjunk. De a futball iránti vágya továbbra is töretlen.”
Az „Öreg Hölgy” körül olyan pletykák is napvilágot láttak, melyek szerint a mostanában kevesebb játéklehetőséget kapó Mandzukic elégedetlenné vált.
„Ez az utolsó alkalom, hogy Mandzukic sérelmeiről és Pjaca játékperceiről fogok beszélni. Minden játékosnak lesz lehetősége játszani, csak türelmesnek kell lenniük. Pjaca számára a legfontosabb munka nem vasárnap történik, hanem a hét folyamán. Amióta megérkezett, jól beilleszkedett és rengeteget fejlődött. El fog jönni az ő ideje is.”
Marotta végül Allegri munkájáról és Marchisio visszatéréséről is szót ejtett.
„Marchisio már az első csapattal edz és speciális teszteken fog átesni a következő pár napban, aztán játszani fog a Primaverában, hogy minél hamarabb készen érezhesse magát a visszatérésre.”
„Allegri nagyszerű munkát végez, nem csak, mint edző, de mint egy csapatmenedzser is. A taktikai felkészültsége mellett, képes döntő pillanatokban megfelelően kezelni a pszichológiai dolgokat és nem utolsó sorban sikerült megértetnie a játékosaival, hogy még rengeteg mérkőzés van hátra, így mindenkinek lesz lehetősége bizonyítani. A játékosok számára fontos, hogy türelmesek maradjanak és teljes mértékű elkötelezettséget mutassanak.”