„Nem aggódom egy olyan klub miatt..”
A FIGC elnökjelöltje, Gabriele Gravina a Libero nevű újságnak magyarázta legutóbbi nyilatkozatát, miszerint a Juventus bajnoki címeinek pontos nyilvántartásában nem érintett.
Gravina az egyetlen jelölt a FIGC elnöki posztjára, akinek a héten tett nyilatkozata kisebb port kavart az olasz szaksajtóban. Az említett nyilatkozatban azt taglalta, hogy ha a Juventus 36 bajnoki címet tart számon sajátjaként, akkor azzal érdemben nem tudnak mit kezdeni, ez az adott klubon múlik.
„A Juventus a többiek előtt áll. Nem fogok leülni és a megnyert címeket számolgatni. A FIGC nem használ abakuszt a bajnoki címek nyilvántartására. Nem szeretném arra összpontosítani a figyelmet, hogy a múltban történteket vizsgáljam. A szövetség figyelmeztette a Juventust, ennél többet nem tehetünk, főleg akkor, ha továbbra is 36 bajnoki címet tartanak számon. Mindenkinek megvan a maga véleménye az esetről.”
A mostani nyilatkozatában viszont enyhén érezhető az a bizonyos fricska.
„Teljesen más a saját véleményem és a FIGC álláspontja a bajnoki címek számon tartását illetően. Ha a Juventus továbbra is fenntartja, hogy 36 bajnoki címük van, akkor az a saját problémájuk. Mit tehetünk akkor, ha 34 helyett 36 scudettót tartanak számon a Juventusnál? Mondhatnám én is, hogy valaha megnyertem az olasz bajnokságot, de nyilvánvalóan senki sem hinné el. A tény viszont továbbra is ugyanaz, miszerint nehéz pillanatokat él meg az olasz labdarúgás, azonban nem aggódom egy olyan klub miatt, amely 36 megnyert bajnoki címet tart számon.”