Pjanic még nem búcsúzik!
Miralem Pjanic tegnap búcsút intett a Serie A-nak, de a Juventusnak még nem. A bosnyák játékos hisz benne, hogy idén messzire juthat a csapat, és ott lesz augusztus 7-én teljes arzenálját felvonultatva, hogy a Juventus megfordíthassa a párharcot.
Pjanic a tegnapi mérkőzés után egy különleges üzenetet címzett a szurkolói számára:
„Ha csak belegondolok, elfog a remegés – ezen az estén a Serie A-ban befejeződtek a kalandjaim a Juventusszal. De még nem búcsúzom, arra augusztus 23-ig várni szeretnék.”
Ez pedig nem egy légből kapott dátum: Ezen a napon játsszák majd az idei Bajnokok Ligája döntőjét. Annak a sorozatban a döntőjét, amit Pjanic egyszer már elvesztett.
Más, mint Arthur – Pjanic jövőbel icsapatánál viszont áll a bál. Míg a középpályás utolsó Juventusos hónapját készíti elő, hogy minél jobban sikerüljön, addig Arthur már nem szeretne pályára lépni a Barcelona színeiben, és a többiektől elzárva, az otthonában tölti az időt. Arthur már szabadulna, míg Pjanic a Juventus szurkolók lassan 25 éve dédelgetett álmát szeretné valóra váltani.
Forrás(ok): calciomercato.com